Siemens Aulával gazdagodott a Kandó Kollégium





A közösségi élet új színterét adták át az Óbudai Egyetem Kandó Kollégiumában december 6-án. A Siemens és az Egyetem jó együttműködésének köszönhetően modern, fiatalos bútorokkal berendezett aulát alakítottak ki az első szinten, ahol nemcsak a mobiltelefonok feltöltésére van lehetőség, hanem beszélgetések által a hallgatók feltöltődésére, kikapcsolódására és tanulásra is.












Dr. habil. Felde Imre, az Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektor-helyettese úgy fogalmazott: - az egyetem vezetésének alapvető célja, hogy az intézményből kikerülő hallgatók jelentős hozzáadott értéket teremtsenek, lehetőleg a hazai ipari vállalatok számára. Hogy olyan cégeknél tudjanak elhelyezkedni, amelyek erős hatást gyakorolnak a nemzetgazdaságra. Ilyen társaság a Siemens is. Felde Imre hangsúlyozta: Mindent megteszünk, hogy hallgatóink már a tanulmányaik során is megismerkedjenek a piacot befolyásoló, meghatározó technológiákkal. Ezért igyekszünk olyan partneri kapcsolatokat kialakítani, amelyek egyaránt segítenek az oktatásban és a kutatásfejlesztésben, melynek hasznát veszik a hallgatóink és a munkatársaink is. A Siemens ebben az esetben a közösségi élet erősítését támogatta az aula berendezésével. Egy olyan helyet alakított ki, ahol az Egyetem polgárainak a sok tanulás és munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik. A rektor-helyettes hozzátette: - az ilyen és ehhez hasonló, inspiráló közegben születnek a jó ötletek.


Szabó Antal, a kancellária kabinetvezetője örömét fejezte ki, hogy a kollégium esztétikus közösségi térrel gazdagodott. Fontosnak nevezte, hogy a hallgatók tanulmányaikat olyan közegben folytathassák, szabadidejüket pedig olyan helyen tölthessék, ami segíti, támogatja őket. Bizton állítható, hogy tanulmányaik elvégzését követően egyértelmű igényük lesz a megfelelő munkakörnyezet iránt is. A kabinetvezető hozzátette: - az Egyetem számára fontos, hogy a hallgatók jól érezzék magukat az intézmény falai között. Ehhez járul hozzá a Siemenssel való jó kapcsolat révén az aula is.


Jeránek Tamás, Digital Industries vezető elmondta: a Siemens és az Óbudai Egyetem együttműködése többéves múltra tekint vissza. A cég számára fontos, hogy a mérnök hallgatók a későbbi szakmai pályájukhoz már a tanulmányaik során hasznos gyakorlati tudást szerezhessenek.


A vállalat elsősorban ipari automatizálási és hajtástechnikai eszközökkel támogatja az oktatást az egyetemen, ezeket a megoldásokat építi be az oktatásban használt laborokba. Emellett tanulmányi versenyek, például legutóbb az országos PLC verseny lebonyolításához is hozzájárultak. A gyakorlati tudást a hallgatók a Siemensnél töltött szakmai gyakorlatuk során is elsajátíthatják az ott dolgozó kollégáktól, akik a diplomamunkák megírásához is szakmai segítséget nyújtanak. A tanulás mellett a feltöltődés, a diáktársakkal töltött idő is fontos része az egyetemi éveknek, és ennek egyik fontos helyszíne a kollégium aulája.


Jeránek Tamás hozzátette: - A kollégium felújítása során lehetőségünk nyílt arra, hogy hozzájáruljunk egy közösségi tér kialakításához, így jött létre a Siemens Aula. A helyiséget modern bútorokkal és dekorációval alakítottuk ki, és bízunk benne, hogy sikerült inspiráló teret létrehozni a fiatalok számára.


Az eseményen részt vett még: Fonyó Attila, a Szolgáltatási Igazgatóság vezetője, Baráth Dániel, a Kandó Kollégium Hallgatói Önkormányzatának képviselője, valamint több, az Egyetemen tanuló, kollégista is.








Frissítve: 2019.12.06.

Legfrissebb cikkek