Érdekességek a XXXV. BDI Doktorandusz Találkozóról





Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola (BDI) hallgatói által kezdeményezett és szervezett eseményét, a BDI Doktorandusz Találkozót október 25-én is megtartották. Ez már a harmincötödik volt a Doktorandusz Találkozók történetében és egyben a harmadik, az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) által szervezett Kiberbiztonsági hónap rendezvénysorozatában.












A BDI Doktorandusz Találkozók keretében általában két, tematikusan egymásra épülő tudományos előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Ez alkalommal, ahogyan már tavaly és tavalyelőtt, úgy idén is az ENISA októberi rendezvénysorozatához kapcsolódva, a kiberbiztonság volt a téma.


Az első előadó Prof. Dr. Kovács László dandártábornok volt, aki a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kibervédelmi Haderőnemi Szemlélője, az NKE professzora, a Magyar Honvédség elsőszámú kibervédelmi vezetője, szakembere. Nevéhez fűződik a „Digitális Mohács” című tanulmány megalkotása. A Professzor a „Kiberműveletek vs. kiberbiztonság” címmel tartott előadást.


A tervezés stratégiája


A továbbiakban az életműdíjas informatikai újságíró, Mester Sándor, az idén 50. születésnapját ünneplő Computerworld szakmai magazin lapigazgatója tartott előadást „Security by design – a tervezés stratégiája" címmel, melyben a kiberbiztonság tervezésének folyamatát és szempontjait mutatta be számos példán keresztül.


Kiberbiztonság


Eltérve a kiberbiztonság témájától, az idén 53 éves Haditechnika katonai szakmai folyóiratot a lap főszerkesztője, Dr. Hegedűs Ernő alezredes, egyetemi adjunktus mutatta be, munkatársaival. A BDI Doktorandusz Találkozó rendezvénysorozat szervezői törekvései közt szerepel, hogy a doktoranduszoknak olyan mértékadó szakmai tudományos folyóiratokat mutassanak be, melyek lehetőséget adnak az új tudományos eredmények publikálására. A Haditechnika folyóirat, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán november 18-án és 19-én megrendezendő International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection (ICCECIP) 2019 nemzetközi tudományos konferencia tanulmányait is megjelentető egyik kiadó. (A Haditechnika, mely az MTA által „B” kategóriás besorolású mértékadó tudományos folyóirat, folyamatosan várja a doktoranduszok tudományos munkáit.)


ICCECIP 2019 a Bánkin


A Találkozó főszervezője és egyben házigazdája Dr. Nyikes Zoltán volt, aki Biztonságtudományi Doktori Iskola PhD fokozatot szerzett alumni hallgatója.


A szakmai előmenetelhez, a tudományos kutatáshoz és a doktori tanulmányokhoz elengedhetetlenül fontos számos szakmai újdonsággal és információval gazdagodhattak a rendezvény résztvevői. A következő találkozót november 15-én rendezik meg a Bánki Karon.








Frissítve: 2019.11.15.

Legfrissebb cikkek