Sikeres záróvizsga után átvehették oklevelüket az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzésében elsőként indult hallgatók





Az Óbudai Egyetem 2017 szeptemberében kezdte kihelyezett képzését a nógrádi megyeszékhelyen. A Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) keretei között elsőként műszaki felsőoktatási szakképzés indult mérnökasszisztens szakon hat hallgatóval.












A másfél éves elméleti képzést gyakorlati félév követte, melyet helyi vállalatoknál töltöttek a hallgatók. A cégek irányításával készültek a záró dolgozataik is, amelyben bemutatták azokat a folyamatokat, amelynek részesei voltak a gyakorlati képzés időszakában, illetve bepillantást nyerhettek a fejlesztési munkálatokba is.


2019. június 25-én öt hallgató tett záróvizsgát a SKKK telephelyén. A fiatalok nagy izgalommal készültek a megmérettetésre, ezt a feszültséget oldotta az ünnepélyes, ugyanakkor családias légkör, amely a vizsgázókat fogadta.


Mészáros Lajos – a Magyarországi Hangszórógyártó Kft. (MHG) műszaki igazgatója – a vizsga elnöke köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a Salgótarjánban újra indult felsőoktatásban elsőként vehetett részt vállalatuk, ahol a vizsgára jelentkezettek közül két hallgató töltötte szakmai gyakorlatát.


Dr. habil. Koltai László a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar (RKK) dékánja – aki maga is oktatóként, illetve a képzési program egyik kidolgozójaként és irányítójaként vett részt a folyamatban – megköszönte a SKKK-ban végzett szervező és oktató munkát, a helyi vállalatok partneri együttműködését, a fiatalok lelkiismeretes felkészülését és szorgalmát.


Székyné dr. Sztrémi Melinda a SKKK igazgatója ismertette a vizsga menetét, amely két részből állt.


Elsőként a záródolgozatot védték meg a hallgatók, prezentációban mutatták be annak legfontosabb elemeit. A vizsgabizottság hallhatott az MHG TPM rendszeréről, a kandallógyártásról, a magyar autóbusz-fejlesztésekről, a présgép működéséről, raktározási technikákról. Bepillantást kapott a bizottság azoknak a vállalatoknak a működésébe is, ahol a hallgatók a szakmai gyakorlatot töltötték, így az MHG-n kívül a Wamsler SE, a MITSUBA és az MR BUSZ kft. fejlesztéseibe is.


A sikeres védést a tételhúzás követte. Egy tételen belül az alapozó tárgyakról (anyagismeret, műszaki dokumentáció, munka-, tűz- és környezetvédelem), egy tételben pedig a választott gépész specializáció keretein belül elsajátított ismeretekről adtak számot a vizsgázók.


A bizottság hallhatott feleletet a műhelyrajzhoz szükséges információkról, példán keresztül a műszaki ábrázolásban használt vetítési eljárásokról, a munkavédelmi kockázatelemzésről, a szerkezeti és funkcionális anyagról, a szabvány fogalmáról és szintjeiről. A vizsgázók ismertették többek között a keménységvizsgálat módszereit, a képlékeny alakítás hatásait, a marógépek és készülékek kialakítását, az acélok hőkezelési eljárásait.


A bizottság a vizsga befejeztével értékelte a fiatalok teljesítményét és kihirdette az eredményt, mely szerint mind az öt hallgató sikeresen zárta a 4 féléves képzést, valamennyien átvehetik oklevelüket.


A SKKK elsőként záróvizsgát tett hallgatói között Laczkó Péter kiváló minősítést szerzett, Kanyó Dominik Leventének pedig a záródolgozatát értékelte kiválóra a bizottság.


A SKKK diplomaátadó ünnepségét 2019. július 5-én 10:00 órakor tartottuk.









Frissítve: 2019. 07. 05.

Legfrissebb cikkek