Ösztöndíjjal segíti a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem az Ukrajnából menekült hallgatókat

A közel 5 hónapja tartó ukrajnai háború sok ezer ukrán, illetve ukrajnai, kárpátaljai magyar fiatalt kényszerített menekülésre. Sokaknak a tanulmányaikat kellett félbehagyniuk. A Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem az ő megsegítésükre most ösztöndíjpályázatot hirdet, amellyel Magyarországon folytathatják tanulmányaikat.

A Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem közös, 10 millió forintos keretösszegű pályázatot ír ki az Ukrajnából menekült felsőoktatási tanulmányaikat végző hallgatók hosszú távú megsegítésére. A program célja, hogy tanulmányaikat ne csak befejezhessék, hanem lehetőségük legyen szakemberként hazánkban elhelyezkedniük végzettségüknek megfelelő területen. Az erről szóló dokumentumot Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével. Az ünnepélyes aláírást követően az Óbudai Egyetem rektora a szolidaritás és a felelősség fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy az intézmény nem először nyújt segítséget a szomszédban dúló háború miatt nehéz helyzetbe került fiataloknak és családoknak. „A sajnálatosan elhúzódó háborús konfliktus hatásaira reagálva fenn kell tartanunk a támogatás lehetőségét, és ebben kiváló partnerünk a Széchenyi Alapok” – tette hozzá a rektor, aki szerint a térség gazdasági fejlődésének szempontjából sem elhanyagolható az a szempont, hogy a képzés és lakhatás biztosításával itt maradjanak a jövő szakemberei.



 

A programba felvételt nyert hallgatóknak az egyetem és az alapkezelő tandíjmentességet, szállást, költőpénzt és további lehetőséget is biztosít. „Nem csak ideiglenes megoldásnak szánjuk ezt az ösztöndíjat. Aki elszánt és igyekvő, az gyakorlati helyet, de akár álláslehetőséget is kap a Széchenyi Alapoknál, és fényes karriert futhat be Magyarországon” –  fogalmazott Jobbágy Dénes.

A háború kitörése óta 1,3 millió ukrán lépte át a magyar határt, a becslések szerint 50-100 ezren jelenleg is hazánkban tartózkodnak, köztük sok olyan fiatal, aki kénytelen volt megszakítani felsőfokú tanulmányait. A Széchenyi Alapkezelő és az Óbudai Egyetem ösztöndíjprogramja ebben a helyzetben jövőt biztosító lehetőséget nyújt mindazoknak, akik folytatni szeretnék tanulmányaikat műszaki vagy gazdasági területen.

A pályázati feltételekről bővebben itt olvashatnak.
Frissítve: 2022.07.28.

Legfrissebb cikkek