Kínában tárgyalt az Óbudai Egyetem delegációja – Tiszteletbeli professzori címet kapott Prof. Dr. Kovács Levente rektor

A Csangsai Tudományos és Műszaki Egyetem (CSUST) fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen is részt vett az Óbudai Egyetem delegációja Kínában, Prof. Dr. Kovács Levente rektor vezetésével. Az egyedüli nemzetközi díszvendégként jelen lévő rektornak a szoros szakmai és oktatási együttműködés elismeréseként tiszteletbeli professzori címet adományozott a kínai partnerintézmény. A látogatás során a felek megállapodtak a közös képzések, a hallgatói és oktatói mobilitás, valamint a mesterséges intelligencia oktatásba történő integrálásának és a közös kutatás-fejlesztési projekteknek a továbbfejlesztéséről.

A küldöttség részt vett a Csangsai Tudományos és Műszaki Egyetem (Changsha University of Science and Technology) fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, ahol egyetemünk rektor köszöntötte az egyetem vezetőségét, hallgatóit, valamint a világ különböző pontjain élő egykori hallgatóit.



Megtiszteltetés volt számomra, hogy az esemény egyetlen meghívott nemzetközi vendégeként lehetőséget kaptam beszédet mondani. Felszólalásomban kiemeltem a nemzetközi kapcsolatok ápolásának jelentőségét, valamint a nemzetköziesítés meghatározó szerepét egyetemünk nemzetközi láthatóságának és elismertségének növelésében. Büszkeséggel tölt el, hogy az Óbudai Egyetem a közelmúltban közzétett Times Higher Education (THE) világranglistán továbbra is megőrizte helyét a világ 800 legjobb egyeteme között, miközben egyre több képzésünk és tudományos eredményünk részesül nemzetközi elismerésben. Meggyőződésem, hogy ezek az eredmények az innovatív felsőoktatási szemléletnek és a nemzetközi partnereinkkel, köztük a Csangsai Tudományos és Műszaki Egyetemmel folytatott szoros együttműködésnek is köszönhetők – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: - az ilyen partnerségek kulcsszerepet játszanak nemzetközi pozíciónk megőrzésében és további erősítésében. A jubileumi esemény kiváló alkalmat biztosított arra is, hogy a két egyetem vezetőivel áttekintsük együttműködésünk eddigi eredményeit és jövőbeli lehetőségeit. Megvitattuk a már működő közös képzési programok tapasztalatait, valamint a kutatás-fejlesztési projektek, illetve a hallgatói és oktatói mobilitási programok bővítésének lehetőségeit.



Az Óbudai Egyetem rendszeresen fogad Kínából érkező hallgatókat, miközben kínai partnerintézményünk ösztöndíj-lehetőségei a magyar hallgatók körében is jelentős érdeklődést váltottak ki. Fontos célunk, hogy ezt a kedvező tendenciát fenntartsuk, és tovább bővítsük a hallgatóink számára elérhető nemzetközi tanulmányi lehetőségeket, további közös kutatási, innovációs és oktatási kezdeményezések megvalósítását. A tárgyalások során a két egyetem vezetőivel megerősítettük elkötelezettségünket partnerségünk további elmélyítése mellett. Közös célunk, hogy szorosabb együttműködéssel, intenzívebb szakmai kapcsolatokkal és új kezdeményezésekkel tovább erősítsük intézményeink közötti kapcsolatokat, és hosszú távon is kölcsönösen előnyös lehetőségeket teremtsünk hallgatóink és oktatóink számára.



 

Látogatásunk kiemelkedő eseményeként nagy megtiszteltetés számomra, hogy átvehettem a tiszteletbeli professzori címet a Changsha University of Science & Technology-től , amely nemcsak személyes elismerés, hanem a két egyetem közötti szakmai kapcsolatok és az eddigi együttműködés jelentőségének kifejezése is. Különösen fontosnak tartom, hogy ez az elismerés egyben új lehetőségeket teremt a közös oktatási és kutatási kezdeményezések további erősítésére.



Előadásomban a CSUST különböző tudományterületeken tanuló hallgatóival osztottam meg gondolataimat és szakmai tapasztalataimat. Saját pályafutásom példáján keresztül igyekeztem bemutatni azokat az eszközöket, stratégiákat és megközelítéseket, amelyek segítséget nyújthatnak számukra a sikeres tudományos és szakmai életút kialakításában.



Delegációnk folytatta az előző napon megkezdett egyeztetéseket, amelyek középpontjában a tervezett közös képzési programok tartalma és felépítése állt. Célunk a magas színvonalú oktatás biztosítása, a tantervek összehangolása, valamint a képzések folyamatos fejlesztése a tudásmegosztás, a tapasztalatcsere és az összehangolt munka révén. A tervezett képzési programok további együttműködési lehetőségeket is teremthetnek, többek között a hallgatói mobilitás, a közös kutatások, a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) projektek, valamint a hallgatók, oktatók és kutatók számára szervezett szimpóziumok és szakmai rendezvények területén. A CSUST egyetemen tanuló kínai hallgatók korábban részt vettek az Óbudai Egyetem nyári programjaiban, amelyekről rendkívül pozitív visszajelzéseket adtak. Az egyeztetések során szó esett a rendszeres szakmai konzultációk fenntartásáról, az oktatás minőségének javítását célzó projektek elindításáról, a mesterséges intelligencia (MI) oktatásba történő integrálásáról, valamint a kapcsolódó képzési programok kidolgozásáról is. Meggyőződésem, hogy az MI-alapú megoldások új lehetőségeket teremthetnek az oktatás korszerűsítésére és az egyetemi képzési programok folyamatos fejlesztésére.



A két egyetem képviselőivel egy közös munkacsoport létrehozásáról is tárgyaltunk. A munkacsoport rendszeres üléseken tekintené át az aktuális kérdéseket, és javaslatokat dolgozna ki az együttműködésünk fejlesztésére. Kiemelt céljaink között szerepel a közös laboratóriumok kialakítása, valamint az oktatók és kutatók közötti együttműködés erősítése is. Az egyeztetéseket várhatóan október végén folytatjuk, amikor a CSUST delegációja Magyarországra látogat. A következő találkozó lehetőséget biztosít közös céljaink pontosítására, a tervezett képzési programok előkészítésére, valamint a két egyetem közötti stratégiai partnerség további elmélyítésért – mondta el Prof. Dr. Kovács Levente.
Frissítve: 2026.10.15.

Legfrissebb cikkek