Példátlan növekedést hozott az idei év a nemzetközi konferenciák szervezésében

Az IEEE Systems, Man, and Cybernetics Society (SMCS) az IEEE 39 szervezetének egyik legrégebben alakul szervezete, amely rendszeresen, évente október elején tartja világkongresszusát. A több mint 8000 tagot számláló SMCS idén mindezt az USA-beli Seattle-ben tartja, ahol a szervezet 26 tagú vezetősége (Board of Governors) a hagyományokhoz híven a konferenciát megelőző két nap ülésezett, tekintette át az éves eredményeket és határozta meg a szervezet jövő évi irányai.

Megtiszteltetés, hogy 2026 elejétől, a szervezet konferenciákért és rendezvényekért (Conferences and Meetings) felelős alelnökeként veszek részt az SMCS vezetőségi munkájában – mondta el Prof. Dr. Kovács Levente, egyetemünk rektora.



Hozzátette: - Idén rekord számú, 147 nemzetközi szakmai konferencia került megrendezésre szerte a világon (amiből hármat a magyarországi szervezet és az Óbudai Egyetem szervezett), 68%-kal több mint 2025-ben és 194%-kal több mint 2024-ben. A dinamizmus különösen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az SMCS a mesterséges intelligencia szakmai fejlődésének IEEE-beli négy szervezetének egyik meghatározó szervezete. Seattle-ben az SMC kongresszusán, a közel 2500 benyújtott szakmai konferencia dolgozatból több mint 1200 dolgozat került elfogadásra és bemutatásra, a világ 52 országából. Külön megtiszteltetés, hogy ebben a munkában erőteljesen vehetek részt a szervezet egyik meghatározó alelnökeként, és egyben képviselhetem hazánkat és az Óbudai Egyetemet.
Frissítve: 2026.10.09.

Legfrissebb cikkek