Először találkoztak négylábú robotok fejlesztői az ÓE-n

Első alkalommal rendeztek Négylábú Robot Fejlesztői Találkozót az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjában (BARK), az ELTE Etológia Tanszékével közös szervezésben november 25-én. A rendezvény szervezőinek célja az volt, hogy összehozza mindazokat a hazai kutatócsoportokat és ipari szereplőket, akik négylábú robotplatformok fejlesztésével, alkalmazásával vagy vizsgálatával foglalkoznak.

A találkozón nagy számban vettek részt az egyetemek, kutatóintézetek, startupok és ipari partnerek képviselői, ami egyértelműen jelzi: a négylábú robotika iránti érdeklődés hazánkban is erőteljesen növekszik. A résztvevők rövid bemutatkozásai után élénk, konstruktív szakmai beszélgetés bontakozott ki a közös platformfejlesztésről, nyílt forráskódú együttműködési lehetőségekről és a hazai kutatási irányok összehangolásáról.



A program kötetlen formája elősegítette az új kapcsolatok kialakulását és a potenciális együttműködések körvonalazását. A résztvevők visszajelzései alapján a találkozó fontos lépés volt a hazai négylábú robotikai közösség megerősítésében, és egyértelműen megteremtette a közös gondolkodás alapjait.

Frissítve: 2025.11.26.

Legfrissebb cikkek