EU-s delegáció látogatása az ÓE-n

Az Európai Bizottság tanácsadó szervezeteként működő oktatás és képzés magas szintű munkacsoportjának tagjai tettek látogatást az Óbudai Egyetemen július elsején. A közel 80 fős delegációt Prof. Dr. Kovács Levente rektor fogadta, aki ismertette az intézmény történelmi hátterét és jövőbe tekintő céljait.

Prof. Dr. Kovács Levente az egyetem bemutatását követően beszámolt a főbb célkitűzésekről, az elért sikereiről, a megalakulásától napjainkig. Kiemelte azt is: fontosnak tartja, - különösen a covid-járvány lecsengésével, hogy az intézmény visszatérjen a kiemelkedő tehetségek felkutatásához, s hogy ennek fényében piacképes diplomával rendelkező, sikeres és életrevaló hallgatókat képezzenek. A rektor hozzátette: az egyetem az állandó fejlődés útján halad, és garantáltnak tartja az intézmény jövőjének megszilárdítását. Ebből az indíttatásból hozta létre az Óbudai Egyetem a Széchenyi Tőkelapokkal közösen saját tőketársaságát is, az „Óbuda Uni Venture Capitalt”, hiszen mentorálás mellett, a vállalkozószellemű hallgatók könnyedén belevághatnak innovatív ötleteik megvalósításába.

Dr. habil. Rácz Ervin oktatási rektorhelyettes az egyetem oktatási és képzési portfólióját mutatta be. Kiemelt figyelmet szentelt a nemzetközi kapcsolatok jelentőségére. Elmondta, hogy bár jelenleg 821 külföldi hallgató van, a cél az, hogy ez a szám belátható időn belül 3000-re növekedjen. A rektorhelyettes számokban is prezentálta az intézmény erősségeit, mely szerint az alapképzést elvégző frissdiplomások 78 százaléka két hónapon belül, a mesterszakon végzettek 92 százaléka hat hónapon belül és a PhD-t hallgatók 67 százaléka már a képzés befejezése előtt talál jól fizető állást. Mind a rektor, mind a rektorhelyettes külön kiemelték, hogy az Óbudai Egyetem a fiatal egyetemeket soroló 2024-es rangsorában a 301-350. helyen szerepel és nemzetközi összehasonlításban a közel harmincezer egyetem között a legjobb 4 százalékban foglal helyet.

Imre Zsanett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum nemzetközi tanácsadója hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartják, hogy a szakképző iskolák szoros együttműködéseket hozzanak létre a felsőoktatási intézményekkel. Hozzátette: szoros együttműködés alakult ki a Centrum és az Óbudai Egyetem között. Létrehoztak egy közös munkacsoportot, illetve a két intézmény tantervét is igyekeznek minél jobban összehangolni, továbbá megegyeztek kreditelfogadás mértékében is.



A delegáció tagjai három csoportban, három helyszínen tekintették meg az Óbudai Egyetem karai és ipari partnerei által szervezett kiállításokat. Első körben ellátogattak az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Bejczy Antal iRobottechnikai Központjába, ezt követően Dr.Kutor László IT Evolúció kiállítását, valamint a Sigma Technology Sigma in Space és az AR Works Industrial VR/AR kiállítását tekinthették meg a Neumann János Informatikai Kar aulájában. Végül sort kerítettek a Korond 2.0 és FUGA kiállításra a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar aulájában.
Frissítve: 2024.07.03.

Legfrissebb cikkek