Multifunkcionális sportpályát avattak Óbudán
A sport területét érintő számos pozitív változás történt az Óbudai Egyetemen az elmúlt években – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Dr. Cser-Palkovics András, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kandó Kálmán Kollégium megújult sportpályájának átadásakor. Az oktatás és kutatás színvonalának folyamatos emelése mellett nagy hangsúlyt fektet az egyetem vezetése és fenntartója arra, hogy a hallgatókat és a munkatársakat egészségtudatos életmódra ösztönözze. Az idei tanévtől kötelező a testnevelés alapszakokon, és sportközgazdász-képzést indítottak Székesfehérváron – tájékoztattak a legújabb eredményekről.
Az egyetemen több sportszakosztály is működik, munkatársainkat számos módon igyekszünk mozgásra ösztönözni. Kiemelt célunk a sportcélú infrastruktúra fejlesztése is, ennek érdekében újítottuk fel óbudai szabadtéri, multifunkciós sportpályánkat. A pálya futball- és kézilabda mérkőzésekre is alkalmas, emellett négy streetball- és egy röplabdapálya várja a hallgatókat és egyetemünk minden polgárát – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente hozzátéve, hogy a projekt 40 millió forintból valósult meg.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2023/09/Rektor.jpg)
A rektor a szeptemberben induló új tanterv sportot érintő elemei kapcsán elmondta, hogy kritériumtantárgyként a hallgatók számára kötelezővé, egyúttal kreditessé tették a testnevelés órákon való részvételt. Ezzel a változtatással a korábbi 1700 helyett 5500-6000 hallgató sportolhat rendszeresen a kiírt 170 testnevelés kurzus keretében. A szeptemberem induló sportközgazdász-mesterképzés iránt is jelentős az érdeklődés – tette hozzá a rektor megemlítve, hogy a képzés célja olyan szakemberek képzése, akik közgazdasági és sporttudományi tudásukkal erősíthetik a hazai és a nemzetközi sportéletet.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2023/09/Cser_Palkovics_.jpg)
Dr. Cser-Palkovics András elismeréssel szólt az egyetemi vezetés sportcélú fejlesztéseiről és kibővült képzési palettájáról. Mint mondta, a sport olyan társadalmi tevékenység, amely részben piaci, részben állami koordináció alapján működhet egy piacgazdaságban. Az intézmény ezt a közös társadalmi célt kívánja erősíteni a jövőben. A kuratóriumi elnök Székesfehérvár polgármestereként annak kapcsán is örömét fejezte ki, hogy városukban az Óbudai Egyetem berkein belül folytatódhat az ország egyik legnagyobb presztízsű sportközgazdász képzése.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2023/09/Kosarlabda.jpg)
Az eseményen részt vettek egyetemünk kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóinak egy csoportja is, akiket Hiervarter Ákos, a Testnevelés és Sport Intézet igazgatója mutatott be: Sivó Balázs teniszező, Kardos Dániel úszó, Kissoba Emanuel Dala Quiuguaugua kosárlabdázó, Papp Boróka futó, kosárlabdázó, Furulyás Lili röplabdázó, Dobovics Gergely röplabdázó és Szász Imre kézilabdázó.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2023/09/Tobben_.jpg)