5G-labort avattak a Kandó Karon
Vadonatúj 5G-labort adtak át a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar VIII. kerületi épületében május 9-én. A mintahálózat valós gyakorlati tudás megszerzését biztosítja, amelyet a hallgatók tanulmányaik befejeztével munkájuk során is alkalmazni tudnak. Egyúttal az egyetem kutatóinak valós környezetben nyílik lehetőségük a modern mobilkommunikációs rendszerek kutatására. Az infrastruktúra-fejlesztés az Óbudai Egyetem, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és két távközlési szolgáltató cég együttműködésében valósult meg. Ezzel olyan kutatásokat, innovációkat indíthatnak el, amelyek a mindennapi életben hasznosíthatók lesznek, és a biztonságot szolgálják.
Dr. Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója felidézte a két évvel ezelőtt kitűzött céljaikat az Infokommunikációs és Információtechnológiai Nemzeti Laborok létrehozása kapcsán. Kiemelte az e-közigazgatás terén folytatott biztonsági fejlesztések, kutatások, innovációk kérdésének előtérbe kerülését. Mindezek mellett az egyik leghangsúlyosabb kutatási területnek az 5G lehetőségek fejlesztését nevezete meg, hiszen ez jelenti napjainkban a legnagyobb információbiztonsági kihívást. A Szakszolgálat választása nem véletlenül esett az Óbudai Egyetemre, hiszen az intézmény nemzetközileg is elismert színvonalon képes biztosítani a kutatások akadémiai-tudományos hátterét.
- Az Ötödik Generációs mobilhálózati infrastruktúra-avatással és laboratórium-átadással tovább erősödik az Óbudai Egyetem gyakorlatorientált képzése – hangsúlyozta Dr. Rácz Ervin oktatási rektorhelyettes. Hozzátette: - egyúttal a projektben együttműködő és támogató Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az intézmény kutatási lehetőségei is bővülnek. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon több évtizedes múltú, mobilhálózati kutatások folynak. Ugyanitt több évtizede tanítják és képzik a mobilhálózati ismeretekkel az ipar számára a villamosmérnököket. Az egyetem 2017-ben 4G LTE laboratóriumot avatott, így akkor ezzel volt az élvonalban. - Most az 5G Laborátadással tartjuk magunkat az élvonalban. – hangsúlyozta a rektorhelyettes. Hozzátette: - Az 5G mintahálózat valós gyakorlati tudás megszerzését biztosítja, amelyet a hallgatók tanulmányaik befejeztével munkájuk során is alkalmazni tudnak. Kutatóink számára valós környezetben nyílik lehetőségük a modern mobilkommunikációs rendszerek kutatására. A laboratóriumban lehetőség nyílik az 5G hálózat rádiófrekvenciás átvitelének és az 5G NR interfész fizikai működésének sérülékenység, szinkronizáció és keretszervezés vizsgálataira.
Lázár Zoltán, a Nokia Enterprise Hungary értékesítési vezetője a biztonságos infokommunikáció jelentőségére, a hálózatvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ezeken a kutatási területen lesz kiemelt szerepe a most átadott 5G labornak.
Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese mérföldkőnek nevezte az új labor átadását. Kiemelte: nagy szükség van az Óbudai Egyetem magasan kvalifikált mérnökhallgatóinak munkájára az új-generációs mobilhálózatok tesztelése, kipróbálása szempontjából is. Kifejtette: a cég fontosnak tartja, hogy a fiatalok naprakész, a nemzetközi színtéren is hasznosítható gyakorlati tudással kerüljenek ki a munkaerő-piacra, ebben nyújtanak támogatást az egyetemen keresztül. Az előremutató képzések, kutatási- és együttműködési területek közül az 5 G technológián alapuló kutatásokat, biztonsági területeket emelte ki. Hozzátette: a labor működéséhez a cég biztosítja a privát hálózatot az egyetem részére.
A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával a Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése elnevezésű programban valósul meg.