„Gyerekdiploma” az AMK legfiatalabb egyetemistáinak
A „Titkok Háza Gyerekegyetem az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán” (AMK) programban az általános iskolák felső tagozatos diákjai az Intézmény legfiatalabb egyetemistáivá váltak egy hétre. A gyerekek előadásokon és szemináriumokon, interaktív foglalkozásokon vehettek részt, majd sikeres heti projektfeladatukat teljesítve „gyerekdiplomát” vehettek át. Az egyetemi campus hétfőtől péntekig a gyerekek lelkesedésével és zsivajával telt meg.
Dr. habil. Jancsó Tamás egyetemi docens vezetésével a kisdiákok - „A drónok szerepe a jövő városában című előadás meghallgatása után -, maguk is kipróbálhattak többféle eszközt, mint például a Phantom DJI 3-at, valamint a Tello-t. Az előadás során a repülő készülékek alkalmazásainak lehetőségeibe nyerhettek betekintést.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/12/20210621_1871.jpg)
A gyerekek Dr. Pődör Andrea intézetigazgató irányításával megismerkedtek a települések digitális ikerpárjával. Többféle nyilvántartáson keresztül tekinthették meg, hogy a lakóhelyük, milyen adatok mentén és milyen formában létezik a virtuális világban. A résztvevők játékos formában Kahoot segítségével adtak számot tudásukról.
Dr. Katona János intézetigazgató-helyettes a hidak építésének folyamatáról tartott izgalmas előadást, majd a diákok az erők egyensúlyáról, a statika szerepéről maguk is meggyőződhettek a tésztahidak elkészítése és tesztelése során.
Nagyné Dr. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes felkészítette a fiatal hallgatókat a virtuális világba történő belépésre. A diákok nagy örömére az Xbox Kinect mozgásérzékelői is mókás pillanatokat szereztek a táborozóknak, akik a valóság határainak kiterjesztését is megtapasztalhatták (AR).
Dr. Udvardy Péter egyetemi docens előadása és szemináriumi foglalkozása a legkisebbektől a legnagyobbakig mutatta be az ipari robotok tárházát (Fanuc, UR, Kuka stb.).
Gugolya László mestertanár a humanoid robotokkal ismertette meg az iskolásokat, akik az előadást követően Zorát, a Titkok Háza Tudományos Élményközpont NAO-ját próbálták meg rávenni, hogy szóljon hozzájuk a programozás segítségével.
Dr. Vakulya Gergely tudományos főmunkatárs az Arduinok programozásába kalauzolta el a diákokat, akik egy újabb, kisebb méretű számítógépes világot ismerhettek meg.
Papp Eszter doktorandusz fizikai kísérletek útján varázsolta el az iskolásokat, akik közül néhányan bátorsági próbán is részt vehettek.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/12/20210624_2077.jpg)
Dr. Tarsoly Péter adjunktus vezetésével Iszkaszentgyörgyről indulva lesték meg az erdő élővilágát, felhívva a diákok figyelmét az ember és környezete kapcsolatára, a környezettudatosabb hozzáállás fontosságára.
A heti csapat projektfeladat (Milyen lesz a jövő városa?) bemutatását követően gyerekdiplomákat vettek át a résztvevők. Izgalmas hét volt, játékos tanulással.
A Gyerekegyetem a Titkok Háza Tudományos Élményközpont az Echo Innovációs Műhely konzorciumi vezetésével együttműködésben az EFOP-3.3.6-17-2017-00002 azonosítószámon, „Természettudományos élményközpont létrehozása Székesfehérváron” címen támogatott projekt keretében valósult meg.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/12/infoblokk_kedv_final_rgb_esza_0.jpg)