Sikeres volt az Excellence Óbuda csapatépítő tábor

A 2026-27-es tanévre Excellence Óbuda ösztöndíjat elnyert hallgatóinkkal másfél napra levonultunk Visegrádra, hogy rögtön a tanév legelején Tehetségmenedzsment Iroda munkatársai felkészítsék őket az előttük álló feladatokra és kihívásokra, ezen belül az interdiszciplináris együttműködésekre, közös kutatási projektekre. A rendezvény programja sűrű, tempója feszített, hangulata pedig nagyszerű volt.

A 2025-ben elindított Excellence Óbuda Kiválósági Ösztöndíjprogram keretében idén első alkalommal szerveztek orientációs és felkészítő céllal csapatépítő tábort friss ösztöndíjasaink számára.  A szeptember elején megtartott rendezvényen a diákok közel teljes létszámban vettek részt. A hallgatók mellett egyetemi mentorok, trénerek, valamint a Tehetségmenedzsment Iroda munkatársai támogatták a közös munkát.



A programot Dr. Szabó István, a Tehetséggondozási és Pedagógiai Központ (TPK) főigazgatója indította előadásával, ezután a hallgatók a 2026 őszén esedékes Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) készülő dolgozataikat, kapcsolódó kutatásaikat foglalták össze egyperces előadásokban. A bemutatott dolgozat-koncepciók és kutatási tervek arról árulkodtak, hogy ösztöndíjas hallgatóink a lehető legkomolyabban veszik a felkészülést a TDK-ra, munkájukat és sikerességüket pedig mindenekelőtt szüntelen kíváncsiságuk vezérli. A kíváncsiság és a sikeres innováció közötti összefüggés jelentőségét Szabó István is kiemelte az egyperceseket követő eszmecsere során. Excellence Óbuda-ösztöndíjas hallgatóink egyetemünk összes karát képviselik, így kutatási- és TDK-portfóliójuk is színes. A „TDK-pitchek” kiváló lehetőséget biztosítottak egymás kutatási területeinek megismerésére és a potenciális kutatási együttműködések azonosítására.



A trénerek által irányított játékos foglalkozások és feladatok segítették hallgatóinkat saját képességeik, lehetőségeik és természetesen társaik alaposabb megismerésében. Mindez összhangban van az Excellence Óbuda program célkitűzésével, mely szerint a kiválóságot nem kizárólag egyéni szinten keressük és támogatjuk, hanem szorosan összetartó egyetemi közösséget kívánunk létrehozni és működtetni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a visegrádi Excellence-tábor jelentős lépés a kiválósági program céljainak megvalósításához vezető úton.

A csapaépítő záróakkordjaként a hallgatók közül heten vállalkoztak arra, hogy legfeljebb másfél percben, angol nyelven győzzék meg a hallgatóságot arról, miért pont őket érdemes delegálnunk az IEEE-Eta Kappa Nu (IEEE-HKN) szervezésében az Egyesült Államokban, Texas államban november elején megrendezésre kerülő Student Leadership Conference eseményre. A pitcheket követően a közönség anonim online szavazással választotta ki a top-3 előadót, akik novemberben a texasi Grapevine városába utazhatnak és képviselhetik az Óbudai Egyetemet a nemzetközi IEEE-HKN rendezvényen.
Frissítve: 2026.09.16.

Legfrissebb cikkek