Mivel szerezhetnek intézményi pontot az Óbudai Egyetemre készülők?

Egyetemünk népszerűségét jól tükrözi, hogy a jelentkezők számában is évek óta rekordokat döntünk. Célunk, hogy hallgatóinknak a lehető legmagasabb szintű képzést nyújtsuk, minőségi mérnököket képezzünk, éppen ezért majd’ minden szakon egyre magasabb szinten állapítjuk meg évről évre a ponthatárokat – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente. Az egyetem rektora hozzátette: - az adható intézményi pontszámokkal is a minél magasabb színvonalú szakmai és idegen nyelvi tudás megszerzésére kívánjuk ösztönözni a jelentkezőket.

Akár a felvételi sikerességét is eldöntheti, hogy a diákoknak sikerül-e 100 pont értékben intézményi pontot elérni a felvételi eljárás időszakában. Az Óbudai Egyetemen a nyelvtudás igazolása és az emelt szintű érettségi, illetve a versenyeredmények érik a legtöbbet, de pontok szerezhetők a szaktárgyi előkészítő tanfolyamon való részvételért, illetve a digitális kompetenciákat igazoló tanúsítványok benyújtásával is – ismertette a lehetőségeket Prof. Kovács Levente.

Mivel az intézményi pontok összetételét saját hatáskörben határozhatjuk meg, az Óbudai Egyetemen olyan struktúrát alakítottunk ki, amely szélesebb mozgásteret biztosít a hozzánk jelentkezők számára. A 100 intézményi pontot az emelt szintű érettségi vizsgák és a nyelvtudás mellett szakmai vizsgák, verseny- és sporteredmények, közép- és felsőfokú szakképzettségek, digitális kompetenciák, szakmai tanfolyamok, közösségi tevékenységek, intézményi előkészítő tanfolyamok, esélyegyenlőségi szempontok alapján is meg lehet szerezni.

Egyéb képzések, tanfolyamok, programok keretében igazolt részvételért akár 30, digitális és közösségi) kompetenciákra 60, érettségi, szakképesítés, középfokú tanulmányokra maximum 100, az esélyegyenlőség jegyében maximum 30, a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélre 40, az intézmények által szervezett kurzus, képzés, tanfolyam, konferencia, online teszt eredményekre 60, nyelvtudásra 100, sporteredményekre 40, tanulmányi, művészeti, szakmai versenyek eredményeire 100 pont is adható.

Nagy segítséget jelenthet a diákok számára, hogy szakembereink készítettek egy saját pontkalkulátort is, amely az Óbudai Egyetem honlapján érhető el – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente.

A pontkalkulátort itt találják a diákok: https://felveteli.uni-obuda.hu/kalkulator
Frissítve: 2025.04.22.

Legfrissebb cikkek