A határon túli magyar nyelvű tehetséggondozásban vállal kiemelt szerepet az Óbudai Egyetem

Óbudai Egyetem, a közép-kelet-európai térség meghatározó műszaki egyetemeként kiemelten fontosnak tartja, hogy a régiónkban megerősödjön a magyar nyelvű műszaki képzés – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente, az intézmény rektora. Május 9-12. között rendezik meg a jubileumi, 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek elindulásakor a főszervezője az Óbudai Egyetem mostani rektora volt. A mintegy negyedszázados mozgalom további elemekkel bővül a Bolyai János Szakkollégium megújításával, valamint a budapesti Szinyei Gimnázium és a temesvári Bartók Líceum közötti együttműködés elindításával – közölte Prof. Dr. Kovács Levente.

Az Óbudai Egyetem és elődintézménye kezdetektől támogatója volt a Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciának. Az idei jubileum jelentőségét az is adja, hogy az alapítója ma az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Kovács Levente, aki 1999-ben negyedéves egyetemi hallgatóként volt főszervezője az első eseménysorozatnak. A rektor további célként jelölte meg, hogy az anyaországi és a határon túli műszaki értelmiség folyamatos kapcsolata a jövőben se szakadjon meg. A határon túli műszaki hallgatók tudományos diákköri dolgozatinak bírálatában az Óbudai Egyetem oktatói jelentős szerepet vállalnak, hallgatóik pedig részt vesznek rajta. A legjobb határon túli műszaki TDK-zók pedig rendszeres résztvevői az Óbudai Egyetem által szervezett Kandó Kálmán Nyári Egyetemnek.

 

A Bolyai Szakkollégium megújulása

Kibővülve és az Óbudai Egyetem erőteljesebb szakmai támogatásával újul meg a temesvári Bolyai Szakkollégium, amely az erdélyi szorvány magyar nyelvű tehetséggondozás komoly bázisává nőheti ki magát a következő években.  Az erről szóló dokumentumot – amely egy meglévő, 2021-ben kötött megállapodás kibővítése – Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Molnár András, az Bánsági Közösségért Egyesület elnöke írt alá.

A megújuló szakkollégium a Temesváron tanuló magyar egyetemi hallgatók számára kínál tehetséggondozást, valamint a magyar szaknyelv elsajátítására és gyakorlására biztosít keretet együttműködve a Temesvári Magyar Diákszervezettel. A szakkollégiumi külső és belső tagok számára a szakmai programok mellett a közéleti szerepvállaláshoz, a közösségépítéshez szükséges kompetenciák fejlesztésére nyújt lehetőséget, segítséget ösztöndíjakkal és programokkal.

 

A Szinyei Gimnázium és a Bartók Líceum közötti együttműködés

Közös szakmai fejlesztésekkel és programok szervezésével, szakmai együttműködési keretek kialakításával, tehetséggondozással kapcsolatos programok fejlesztésével, a kiemelkedő tehetségek egyéni gondozásával kívánják megvalósítani a temesvári és a budapesti középiskola együttműködését – hangzott el az aláírást követően. Dr. Neizer Zita, a budapesti Szinyei Gimnázium és Dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója elmondta: diákpályázatok, testvérosztályi kapcsolatok és tálentumversenyek lesznek a kooperáció alappillérei.

Prof. Dr Kovács Levente hozzátette: olyan tehetséggondozó rendszert kívánnak kialakítani, ahol a különböző képzési szintek összekapcsolódnak, egymásra épülve adnak lehetőséget arra, hogy a legfiatalabb korosztálytól kezdve az egyetemi tanulmányokig találják meg a tehetségek a kibontakozásukhoz leginkább megfelelő támogatókat, témákat és képzési formákat. A Bánságban kiépülő szisztéma egyfajta pilotprogram, amelynek átvitelét más határon túli területekre is tervezik – tette hozzá a rektor.

GALÉRIA

Frissítve: 2024.05.10.

Legfrissebb cikkek