Együttműködésben Dabas Önkormányzatával

Közös oktatási, kutatási, szakmai együttműködések, a hallgatók tudományos diákköri (TDK) munkáira való felkészítése és későbbi elhelyezkedési lehetőségük körének bővítése a célja annak a kooperációnak, amely az Óbudai Egyetem és a dabasi önkormányzat között jött létre. Az erről szóló megállapodást Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Kőszegi Zoltán polgármester látta el kézjegyével március 26-án. Egyetemünk számára kiemelt cél, hogy Budapesten kívüli helyszíneken is megalapozzuk a tudásátadás lehetőségét – fogalmazott a rektor az aláírást követően.

– A tudásalapú társadalom megteremtésében kiemelt szerepe van a felsőoktatásnak, az Óbudai Egyetem zászlóshajója kíván lenni e cél megvalósításának – húzta alá Prof. Dr. Kovács Levente.  Mint mondta: a dabasi önkormányzattal és a Táncsics Mihály Gimnáziummal, illetve más képzőhelyekkel is szorosabb együttműködést kívánnak kialakítani annak érdekében, hogy a fiatalok számára megkönnyítsék a továbbtanulás lehetőségét. A gazdasági képzések terén kiemelkedő színvonalú az egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara, amellyel a kooperáció elindulhat – tette hozzá a rektor.



– Régi vágyunk volt, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk valamely felsőoktatási intézménnyel. A mostani megállapodás mérföldkövet jelent a város oktatáspolitikájában – mondta el Kőszegi Zoltán dabasi polgármester kiemelve, hogy a Pest megyei város legjobb tudásműhelye a Táncsics Mihály Gimnázium. – Az együttműködés révén megteremtjük annak lehetőségét, hogy a diákok egyenes úton juthassanak be az Óbudai Egyetemre, amennyiben elegendő energiát fektetnek tanulmányaik elmélyítésébe.



Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, a Keleti Károly Gazdasági Kar (KGK) dékánja felidézte, hogy az együttműködés a dabasi önkormányzattal és a polgármesteri hivatallal több éves szakmai kooperáció eredménye. A KGK kiemelten kezeli az hallgatói utánpótlást, ennek keretében több dabasi középiskolást már évek óta készítenek fel sikerrel a kari TDK-ra oktatóik a helyi pedagógus kollégákkal együttműködve.

– Ez kiváló fórum számunkra a középiskolai kooperáció erősítse és a hallgatói utánpótlás biztosítására – fogalmazott Dr. habil Garai-Fodor Mónika hozzátéve, hogy ezen a területen kiemelt fontossággal bír a Táncsics Mihály Gimnázium és a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola. Az együttműködés másik pillére a szakmai és ipari kapcsolatok kiszélesítése. A város jelentős gazdasági és ipari kapcsolatai kiváló lehetőséget biztosítanak a hallgatói szakmai gyakorlatok mellett az Óbudai Egyetem Innovációs Parkjai számára is.

Az együttműködés ezen felül az oktatási, kutatási és szakmai közös munkák folytatásának megerősítését is magában foglalja.  A program szakmai felelőse: Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes, a Keleti Károly Gazdasági Kar Kutatási Dékánhelyettese.

 
Frissítve: 2024.04.11.

Legfrissebb cikkek