MOB Kettős diploma program – duplán megéri

Az Óbudai Egyetem csatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Kettős karrier programjához. Erről írt alá megállapodást Gyulay Zsolt, a MOB elnöke és Prof. Dr. Kovács Levente a Magyar Tudományos Akadémián november 29-én. A Kettős karrier program egyénre szabottan nyújt segítséget, összeegyeztethetővé teszi a tanulást és a sportot, így a versenyzők a pályafutásuk után a civil életben is megtalálják a helyüket – emelte ki az aláírást követően az Óbudai egyetem rektora.

A Magyar Olimpiai Bizottság 23 felsőoktatási intézménnyel – köztük az Óbudai Egyetemmel – írt alá együttműködési megállapodást. Az októberben indult kettőskarrier-program célja, hogy támogassa a sportolókat - legyen szó fizikai vagy mentális segítségről -, illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, a sport és a munka között.

– Örömmel csatlakoztunk a MOB élsportolók pályaválasztását segítő kezdeményezéséhez – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente. – Az élsportolókat aktív pályafutásuk során kötelességünk támogatni, hiszen sokat dolgoznak a nemzet közösségi szellemének erősítéséért. Tartozunk nekik annyival, hogy támogatjuk őket abban, hogy sportpályafutásuk után sikeresen illeszkedjenek vissza a civil életbe – tette hozzá.

Gyulay Zsolt olimpiai és világbajnok kajakozó elmondta: a sportolók gyakran szembesülnek nehézségekkel. Akkor is, amikor sportpályafutásukat tanulással vagy munkával kombinálják. Annak érdekében, hogy elérhessék a kitűzött eredménycéljaikat, és ne kelljen választaniuk a tanulás és a sport, vagy a munka és a sport között, speciális programokra van szükség, amelyeknek támogatniuk kell a sportolói karriert, és lehetővé tenniük tanulmányaikat vagy munkájukat a sportolás mellett, továbbá elő kell segíteniük az új pályára átállást sportpályafutásuk befejezése után.



Az Óbudai Egyetem a most aláírt együttműködés keretein belül egyéni tanulmányi és vizsgarendet, a sportbeli terheléshez igazodó kontaktóra-látogatási kedvezményt biztosít, illetve a tananyagot elektronikusan is elérhetővé tesszük, valamint személyes támogatásra is lehetőség lesz mentor, tutor vagy egyéb formában.

A megállapodás aláírását megelőző konferencián előadást tartott többek között Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, Bartha Csaba, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Edzéselméleti és Módszertani Kutató Központ igazgatója, egyetemi docens, a MOB operatív igazgatója, Goschi Gabriella, a Sport és Lélek Egyesület alapító tagja, a vízilabda-válogatott sportpszichológusa, Varga Zsolt olimpiai bajnok, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, orvos, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke és Prof. Dr. Mocsai Lajos mesteredző, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kuratóriumának elnöke, a MOB tagja.
Frissítve: 2023.11.29.

Legfrissebb cikkek