Robotikától az energiahatékonyságig - Innovációs és Ipari Nap az Óbudai Egyetemen

Innovációs és Ipari Napot rendezett az Óbudai Egyetem az EKIK (Egyetemi Kutató és Innovációs Központ) koordinálásában. Az eseményen az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) Hungary Section megünnepelte az IEEE (Villamosmérnökök Nemzetközi Szervezete) Napot.

Ipari partnereinkkel közösek az érdekeink, jól képzett, az újdonságokra fogékony szakemberekre van szüksége a hazai cégeknek is. Az innováció a legfontosabb alappillére egyetemünknek.



Olyan ökoszisztémát hoztunk létre, amelyben a különböző oktatási szinteken egymásra épül az innovációs kultúra elsajátításának folyamata – jelentette ki köszöntőjében Prof. Dr. Kovács Levente.

 

Prof Dr. Galambos Péter, az EKIK főigazgató-helyettese az egyetemen folyó élelmiszeripari robotikai fejlesztésekről, illetve Dr. Drexler Dániel a Kiberorvosi Kompetencia Központ (KIKOK) keretei között zajló rákkutatásról szóló tartott előadást a cégek számára összeállított program során.



A rendezvényt Prof Dr. Felde Imre, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes és Prof Dr. Haidegger Tamás az EKIK iroda főigazgatója nyitottak meg. Az ipari nap több mint 50 cég részvételével zajlott, ahol az egyetemi karok és kutatóintézetek projektjeivel, kutatásival ismerkedtek az üzleti világ innovációs és felső vezetői. A beszélgetést Expo-jellegű kiállítás követte, ahol a jelenlévők megtekintették a konkrét fejlesztéseket és együtt ötleteltek az egyetem kutatóival és vezetőivel a lehetséges jövőbeli együttműködésekről.



A kutatás-fejlesztési és innovációs menü rendkívül változatos volt: bemutatkozott a „Holo Lens” VR (virtuális valóság) szemüveg, egy patológiás VR eszköz PathoVR, továbbá a nemrég NATO díjat nyert OUBOT tengeralattjáró, mindhárom projekt Kozlovszky Miklóshoz, a BioTech egészségügyi mérnöki kutatóközpontunk igazgatójához köthető). Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar geotechnikai laborral és épületek energiahatékonysági tanácsadásának tervezésével szerepelt. Székesfehérvári Alba Regia Műszaki Karunk ipar4.0 megoldásokat és ipari geodéziát hozott, de voltak még interaktív nyomdaipari termékek, csomagolások és terméktervezések is.



Prof. Dr. Molnár György, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja a campuson folyó kutatásokat és projekteket mutatta be. 

Villamosmérnöki Karunk labirintus versennyel, szimulációs fejlesztések prezentációjával, világítástechnikai megoldásokkal, e-busszal és hajtásokkal, valamint sakkozó delta robottal kápráztatta el a közönséget.



A gépészek és biztonságtechnikusok is jelen voltak projektjeikkel és egy autómodellel, hasonlóan a Gazdasági Karunk kutatási programjaikkal. Az EKIK Bejczy Antal iRobotikai Központ három fejlesztést mutatott be. A KIKOK projekthez kapcsolódóan kifejlesztésre került SlideBot digitális patológiás tárgylemez archiváló robot prototípust (Prof. Dr. Galambos Péter a projektvezető), a KOELLNER MEDICAL-lal közösen fejlesztett kollaborativ gerincsebészeti robotrendszer csavarozó modulját és a kritikus alkalmazásokhoz fejlesztett levegőminta-vételező készülék prototípusát (utóbbi kettő Prof. Dr. Haidegger Tamáshoz köthető projekt).



A délután a hallgatóké volt, a több mint 100 érdeklődő fiatal kutató és leendő startupper először a kari projektekkel ismerkedett, majd ki is próbáltak jó néhány gépet és eszközt. Több tízezer forintos nyereményekért játszhattak kvízkérdések megválaszolásával. Kiosztásra kerültek a „Leginnovatívabb szakdolgozatok 2023”-as pályázat díjait is. A majdnem 60 pályaműből BA és MA kategóriában 7 nyertes született, akik nem kevesebb, mint 150 és 100 ezer forintos műszaki utalványban részesültek. A díjak összértéke meghaladta az egymillió forintot.



Az Innovációs és Ipari Napon indult útjára a legújabb EKIK-es szolgáltatás, az úgynevezett IGEN-workshopot, amelynek szülőatyja, Dr. Zrubka Zsombor, a HECON-Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont vezetője. A jövőben ez a szolgáltatás elérhető lesz a céges partnereknek. A programban kis csoportokban hallgatók céges problémákat,  oldottak meg. A szervezők a későbbiek során, háromnapos verziót terveznek megvalósítani és a partnerek részére kiajánlani. A program szakmai támogatója az Evosoft Hungary kft. volt. Az érdeklődők a Hungarian Startup University Programmal, valamint Proof of Concept startup tantárgyakkal ismerkedhettek meg, valamint az ezeken korábban már eredményesen szerepelt projektekkel és a jövőbeli lehetőségekkel. A bemutatót beszélgetés követte, ahol sikeres egyetemi startupjainkról kérdezhették az érdeklődők. Egyetemi innovációs ökoszisztémánk lényege éppen az, hogy egy ragyogó hallgatói ötlet megvalósításától a piaci sikerig tudjunk eljuttatni partnereinket és azok ötleteit.



 

 
Frissítve: 2023.10.17.

Legfrissebb cikkek