Humanitárius képzés a Száhel szívében

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon immár három éve sikerrel induló Humanitarian Response Manager, angolnyelvű, egyéves poszt-graduális képzés oktatói a nyár végén kormányzati megkeresést követően nagy fába vágták a fejszéjüket.

Az oktatói gárda kijelölt tagjai a kontaktórákat két hétbe sűrítve állítottak össze feszes órarendet annak érdekében, hogy a képzést – első körben pilot projekt jelleggel – Budapesttől mintegy 4.000 kilométerre tudják leadni. A Csádi Köztársaság fővárosában, N’Djamenában a helyi partner, a Commission Nationale d'Accueil, de Réinsertion des Réfugies et des Rapatriées (CNARR), a menekültekkel foglalkozó állami szervezet 15 főt választott ki és delegált a képzésre. A beiskolázott hallgatók mind a CNARR munkatársai közül kerültek ki, akik az Ouaddaï és Wadi Fira régiókban (Abéché és a szudáni határ közötti terület) felállított 22 menekülttábor vezetéséért felelősek (chef de camps/chef de bureau beosztásokban). A képzés híre vélhetően informális csatornákon több helyre is eljutott, így a második hét végére 27 fősre duzzadt az osztálylétszám, mindazonáltal, a szeptemberi kurzusban mindössze 20 fő vehetett részt (és vehette át az első modul elvégzéséért járó bizonyítványt), a fennmaradó 7 fő a tervek szerint novemberben induló képzésen fog majd részt venni, annak indulása esetén.



A feszített tempójú elméleti oktatás mellett a hallgatók két gyakorlati foglalkozási napon, és egy zárógyakorlaton vettek részt, ahol Csád humanitárius helyzetéről, az általuk vezetett táborokról, végül a két hét alatt elsajátított tudásról számoltak be az oktatóknak az előre kiadott gyakorlati feladatok keretében.

 

Az Óbudai Egyetem részéről a Besenyő János által vezetett Humanitarian Response Manager képzés 5 oktatója (Vogel Dávid és Horváth Sándor állandó jelenléttel, Szilágyi Béla, Gál Dávid és Szabó Márk pedig váltásban) vett részt a hallgatók tudásának bővítésében. Az esti órákig tartó előadások során a hallgatókkal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, így az oktatói gárda nemcsak az órákat követő hallgatói kérdésekből és kommentekből, valamint a házi feladatokból tudott szert tenni a legfrissebb információkra, de az egyéni beszélgetések során is bővíthette tudását. Az első modul (kontkatórák) zárásaképp a hallgatók tájékoztatást kaptak a második modul (szakdolgozat), valamint a harmadik modul (záróvizsga) teljesítésének körülményeiről.

 

Az oktatásmentes napok terhére az oktatók két N’Djamenától nem messze található menekülttábort kerestek fel, majd a helyzetfelmérést és információgyűjtést követően további humanitárius projektek beindításának lehetőségét elemezték. A mailaoi spontán menekülttáborban tett látogatás során a szintén a helyszínre látogató orvoscsoport malária-szűrésének megszervezéséből és lebonyolításából is kivették részüket.



A képzés helyszínét adó Csád Afrika egyik jelenleg legturbulensebb régiójának, a Száhel-övezetnek egyik meghatározó állama. A gyakran éhségövnek is nevezett térséget újabban „puccsövnek” is nevezik, hiszen 2020-at követően hat országban nyolc sikeres puccs történt, így a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig ér a megbuktatott kormányzatú országok sora. Belső konfliktusai és gazdasági, társadalmi kihívásai ellenére Csád a régió egyik legmeghatározóbb állama és legmegbízhatóbb szövetségese a transznacionális terrorizmus elleni közdelemben, a Száhel biztonságát szavatolni hivatott két regionális szövetségben, az ötnemzeti Multinational Joint Task Force, MNJTF-ben és a Force conjointe du G5 Sahel, FC-G5S-ben. A regionális biztonság szavatolásáért küzdő n’djamenai kormányzat erőforrásainak beosztását a szomszédos államokban hosszú évek óta dúló konfliktusok (Boko Haram tevékenysége Kamerunban, Nigerben, Nigériában, valamint a polgárháború a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban és Líbiában.) miatt eszkalálódó menekülthelyzet is tovább nehezíti. A magyar humanitárius támogatás ezen a helyzeten hivatott segíteni a humanitárius szakemberek képzésével, egészségügyi és mezőgazdasági támogatások és együttműködések beindításával.
Frissítve: 2023.10.12.

Legfrissebb cikkek