Befektetés a jövőbe: kockázati tőketársaságot hozott létre az Óbudai Egyetem

Tízmilliárd forintra emelt tőkealappal megalakult az Óbudai Egyetem kockázati tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital amelynek révén az egyetemi innovációk finanszírozási lehetőségei projektenként akár 300 millió forintig terjedhetnek – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor az intézmény tanévnyitóján. Mint fogalmazott: kiemelt céljuk, hogy egy erőteljes startup-kultúra honosodjon meg az Óbudai Egyetemen. Olyan innovációs ökoszisztéma, amelynek részei az egyetemhez most csatlakozó középiskolák, a megemelt tehetséggondozó, ösztöndíjak, a megerősített szakkollégiumok. Ezeket egészíti ki az Innováció Menedzsment Doktori Iskola elindítása és a hazai viszonylatban egyedülálló, jelentős anyagi bázisa révén valós támogatást nyújtani tudó kockázati tőketársaság – tette hozzá a rektor.



A modellváltás adta lehetőségek új távlatokat nyitottak az Óbudai Egyetem számára – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente.

Mint fogalmazott: jól és következetesen fektettük be a megemelt forrásokat, az eredmények a hallgatói létszám jelentős növekedése és a nemzetközi rangsorokban való előrelépés mellett abban is megmutatkozik, hogy az egyetem jól megkülönböztethető, az innovációk hasznosítását előtérbe állító, önálló arculatot tudott kialakítani a magyar műszaki felsőoktatás területén. Az Óbudai Egyetem úgy vált az elmúlt időszakban sikeressé, hogy egyre szorosabban működik együtt a hazai gazdaság szereplőivel, ezt a szemléletet folytatva vált az innovációmenedzsment a képzés részévé. Itt nemcsak az egyetem idén létrehozott negyedik doktori iskolájáról van szó, hanem arról is, hogy az egyetem a fenntartó alapítvány támogatásával, valamint a Széchenyi Alapok pénzügyi közreműködésével hazánk első befektető egyetemévé válik.



A hallgatókhoz szólva dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke rámutatott: olyan egyetemen folytathatják tanulmányaikat, amely infrastrukturális, anyagi, szakmai és jogi keretei stabil és biztonságos lábakon állnak. Hozzátette: az egyetem vezetése joggal és okkal lehet büszke az idei, frissen felvett hallgatói létszámra. Ahhoz, hogy a fejlődés töretlen legyen, az alapítvány továbbra is biztosítja a feltételeket, és az akadémiai oldal továbbra is maximális autonómiát élvez.

 

A sikeres modellváltásnak köszönhetően a magyar egyetemek egyre előrébb jutnak a nemzetközi rangsorokban, fejlődésük a magyar gazdaság versenyképességét is erősíti – hangsúlyozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: az Óbudai Egyetem mára az ország egyik legnépszerűbb egyetemévé vált. A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány volt kuratóriumi elnökeként hozzátette: idén több mint 4100-an nyertek felvételt, amely minden korábbinál magasabb szám. A kormány eredményesen kapcsolta össze a magyar egyetemeket a gazdaság vérkeringésével, együttműködési lehetőségeik, vállalati kapcsolataik megsokszorozódtak. Ehhez a törekvéshez illeszkedi az Óbudai Egyetem részéről annak a kockázati tőkealapnak az elindítása, amely közvetlenül támogathatja az egyetemről kiinduló startupokat, spin-off vállalkozásokat.



Dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: az Óbudai Egyetem élt mindazokkal a lehetőségekkel, amely az új, versenyképes egyetemi modellben a magyar kreativitást, tudást, észjárást engedi érvényre juttatni. Országosan is jelentősen nőtt a műszaki képzésekre felvettek száma, ebben az Óbudai Egyetem kiemelkedően teljesített. Meghatározó felsőoktatási intézménnyé vált a műszaki és az informatika tudományok területén. Egyszerre van jelen budapesti és vidéki helyszíneken, építi nemzetközi kapcsolatait világszerte, science park fenntarthatósági modellje pedig biztosítja az egyetemek és a gazdaság összekapcsolásának lényegét. Értékőrző felelősségvállalása pedig a Kárpát-medencére is kiterjed. Hozzátette: - az elmúlt évek dinamizmusával az intézmény számára nincs elérhetetlen cél.



Elismerések

Az ünnepi beszédeket követően Prof. Dr. Kovács Levente rektor és dr. Cser-Palkovics András, a kuratórium elnöke kitüntetéseket adott át.

Az Óbudai Egyetem Rektora Honorary Professor, azaz címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozhat a kiemelkedő, nemzetközileg, illetve országosan elismert szakmai teljesítményt nyújtó személynek.

Az ünnepélyes eseményen Honorary Professor kitüntető címet vehetett át: Imomov Shavkat Jakhonovich az öntözési és mezőgazdasági gépesítési mérnökök taskenti intézete bukarai Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézetének rektora. Tudományos munkája széleskörű, többek között számos projekt műszaki felügyeletét látja el, valamint tudományos munkát végez olyan fontos területeken, mint a mezőgazdaság, a rekultivációs munkák gépesítése és a megújuló energiaforrások. Nagy hangsúlyt fektetett az egyetemek közötti együttműködésre, és jelentős szerepet játszott a közös oktatási és kutatási tevékenységek előmozdításában.

Botir Usmonov a taskenti Vegyipari Technológiai Intézet professzora és rektora. Sokat dolgozott az Óbudai Egyetem és a Taskenti Vegyipari Technológiai Intézet közötti kapcsolatok elmélyítésén. Kutatási területe a mechatronika, és egyetemén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy remélhetőleg létrejöjjön az első magyar-üzbég TechnoHub.

Az idén második alkalommal indított kiválósági pályázati rendszerünkben három nemzetközileg is magasan elismert és kvalifikált kutató csatlakozik az Óbudai Egyetem kutatásfejlesztési programjához, míg további egy kollégánk nyert el kiválósági megalapozó kutatói (Excellent Consolidator Researcher) pályázatot. A pályázatokkal az egyetem vezetése elsősorban a tudományos területet kívánja támogatni.
A Distinguished Professors pályázat nyertesei:

Professzor Habib Zaidi, a Genfi Egyetemi Kórház vezető fizikusa és a PET- műszerek és idegrendszeri képalkotás laboratóriumának vezetője, valamint a Genfi Egyetem Orvostudományi Karának professzora. Kutatásait a Svájci Nemzeti Alapítvány, az Európai Bizottság, magánalapítványok és az ipar támogatja, munkája során a hibrid képalkotó műszerek, a számítógépes modellezés és a sugárzásdozimetria, valamint a mélytanulás témakörére összpontosít.

Professzor Peng Shi, az ausztráliai Adelaide-i Egyetem Villamosmérnöki és Gépészmérnöki Karának elismert professzora, valamint a fejlett pilóta nélküli rendszerek laboratóriumának igazgatója. Kutatási területe a rendszer- és irányításelmélet, valamint az autonóm és robotikus rendszerek, a kiber-fizikai rendszerek és a többágenses rendszerek alkalmazásai.

A Megalapozó kutató pályázat nyertese:



Prof. Dr. Haidegger Tamás, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központ főigazgatója.

A Hallgatói Önkormányzat Díjait Barcsa Levente Koppány adta át:

A kultúráért kitüntető címet Viktor Patrik vehette át, aki éveken keresztül hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók ingyenes korrepetálásban részesülhessenek. Az év sportolója kitüntető címet Gyurka Márk Manó vehette át, aki öttusázóként felnőtt válogatott kerettag, intézményünket egyetemi bajnokságok keretein belül több alkalommal képviselte, emellett az Európai Egyetemi Bajnokságon is részt vett.

Az év közéleti hallgatója kitüntető címet Kruppa Bence kapta, aki idén is minden lehetőséget megragadott, hogy segítse a Hallgatói Önkormányzat munkáját.

Az év közéleti oktatója díjat Hiervarter Ákos, a Testnevelési és Sport Intézet vezetője vehette át. Az EHÖK-kel együttműködve sokat tett azért, hogy egyre többen sportoljanak egyetemünkön.

Az év közéleti dolgozója díjban Zsákai Péter, a Gazdasági Főigazgatóság gazdasági ügyintézője részesült a Keleti Károly Gazdasági Kar Hallgatói Részönkormányzatának nyújtott önzetlen segítségnyújtásért.

Az év együttműködő partnere díjazott idén a Siemens Zrt. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Hallgatói Részönkormányzatával való eredményes együttműködés során egy új közösségi térrel rendelkező iroda létrehozásához járultak hozzá.

Köszönet a munkáért díjban részesült Dán Kitti Tristen, Füredi Anita, Hajdu Alexandra, Ádám Richárd János, valamint Béda Bálint.



Frissítve: 2023.09.13.

Legfrissebb cikkek