Az ÓE két csapata is bemutatkozott a Demo Day-en

A Hungarian Startup University Program (HSUP) részeként, az idei tanév zárásaként tartották meg a „HSUP Demo Day” elnevezésű pitch versenyt Kápolnásnyéken, nemrégiben. Az országos programban részt vevő 194 csapat közül neves üzletemberek választották ki a legpiacképesebb és szakmailag, illetve üzletileg leginkább megvalósítható 20 projektet. Az Óbudai Egyetem RTEEMS és ERMEL elnevezésű csapata sikerrel mutatkozott be. Ötleteik: az ivóvízbázist fenyegető veszély kiszűrése, valamint a kerékpározás biztonságát segítő szenzor kidolgozása.

A Szilágyi Ákos (ÓE Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar) által vezetett RTEEMS csapat tagjai egy környezeti monitoring rendszert fejlesztenek, amely elsősorban az ivóvízbázist fenyegető veszélyeket képes kiszűrni.



Az ERMEL csapat tagjai Yesilöz Meltem (ÓE Neumann János Informatikai Kar) vezetésével egy olyan bicikliszenzoron dolgoznak, amely arra szolgál majd, hogy a kerékpározó fordulás-kanyarodás előtt hátra nézés nélkül győződhet meg arról, hogy van-e mögötte valami és az melyik oldalon.



A Hungarian Startup University Program 2020-ban indult azzal a céllal, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal a modern vállalkozói szemléletet, valamint bevezesse őket az innováció és a startupok világába. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett program online platformon keresztül teszi elérhetővé a tananyagokat, illetve a feladatokat, amelyek alapján a legjobb csapatok DemoDay-eken keresztül mutatkoznak be. Az elmúlt években több mint tízezer hallgató vett részt a programban.

Frissítve: 2023.08.18.

Legfrissebb cikkek