Pest vármegyei helyszínnel bővül az ÓE képzési portfóliója

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Ceglédi Szakképzési Centrummal annak érdekében, hogy előbb a gazdasági, majd a mérnöki képzések iránt érdeklődő fiatalok otthonukhoz közel, helyben tanulhassanak tovább az Óbudai Egyetem kötelékében, levelező tagozaton – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor.

Az Óbudai Egyetem számára fontos a fővároson kívüli képzési helyszínek bővítése – jelentette ki Prof. Dr. Kovács Levente. Kifejtette: a most létrejött együttműködés keretében a leendő hallgatók a Keleti Károly Gazdasági Kar kereskedelmi és marketing-, valamint gazdaság és menedzsment képzései közül választhatnak. Piacképes és jól hasznosítható diploma megszerzésével segítjük a helyben élő fiatalokat, illetve az ide települt és itt elinduló gazdasági szereplőket és vállalkozásokat – tette hozzá a rektor.



Az egyetem szakmai támogatást nyújt a munka során, illetve segítséget ad az oktatás színvonalának folyamatos megtartásához. Közösen megteremtjük azt a lehetőséget, hogy a középiskolás diákok családjuk, barátaik közelében, saját, jól megszokott környezetükben, levelező tagozaton, zökkenőmentesen tanulhassanak tovább. Ez a koncepció illeszkedik ősszel induló új tantervünkben rögzített elképzeléseinkhez, melynek révén összecsiszoljuk a közép- és a felsőfokú oktatás elvárásait. Ceglédi tudásközpontunkban mind több képzéssel szeretnénk megjelenni a jövőben – fogalmazott Prof. Dr. Kovács Levente.

Az ünnepélyes aláíráson a Ceglédi Szakképzési Centrumot (balról jobbra) Berényi Csaba oktató, tanácsadó, Buncsák Gábor főigazgató, valamint dr. Ferenczi Norbert kancellár képviselte. Az Óbudai Egyetem nevében Prof. Dr. Kovács Levente látta el kézjegyével a megállapodást, az ÓE Keleti Károly Gazdasági kar dékánja Dr. habil Garai-Fodor Mónika és, kutatási dékánhelyettese, Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes az együttműködés megvalósításában vállalnak fontos szerepet.



– Mérföldkövet, áttörést jelent a Cegléden és környékén élő fiatalok, illetve a Szakképzési Centrumunk számára az Óbudai Egyetemmel való együttműködés, melyben intézményünk vállalja, hogy az egyetem képzésének előszobájaként funkcionálva, oktatóival biztosítja a kidolgozott tananyag magas szintű átadását tanulóinak. Reményeink szerint a gazdasági mellett további képzésekkel jelenik meg Cegléden az egyetem a jövőben – mondta el Dr. Ferenczi Norbert, a Ceglédi Szakképzési Centrum kancellárja.

 
Frissítve: 2023.07.05.

Legfrissebb cikkek