Röplabda csapatunk kettős győzelme

Kettős győzelemmel jutott tovább az egyetem férfi röplabda csapata az egyetemi bajnokságon.

A MEFS Röplabda Országos Egyetemi Bajnokságán az egyetem férfi csapata is részt vesz. Az első fordulóban a Pécsi Tudományi Egyetemmel kellett megküzdeniük a továbbjutásért. Szoros szettekben, de 3:0 arányban sikerült felülmúlniuk ellenfelüket. Ennek köszönhetően megnyugtató előnnyel várhatták a budapesti visszavágót.
A „hazai pályán” tartott mérkőzésen néhány játékos nem tudott részt venni, így végül 8 fővel indultak neki az összecsapásnak. Az első körben nagy hátrányból végül 2 pontos vereséget szenvedtek. A fiúknak sikerült további energiákat mozgósítani a második szettben, aminek köszönhetően Óbudais győzelem született, ezzel a csapat bebiztosította továbbjutását. A harmadik szettet magabiztosan hozta a társaság, azonban a negyedikre visszaesett a koncentráció, így döntő játékrészre került sor. A csapat két győzelemmel szeretett volna továbbjutni, így a végső szettben újra koncentrált játékot mutatva 15:12-re győzedelmeskedett.



Gratulálunk a szép eredményhez és további sok sikert kívánunk a csapatnak a legjobb 8 között, ahol a Testnevelési Egyetem csapata lesz az ellenfél!
PTE – ÓE 0:3 (21:25, 25:27, 23:25)
A csapat tagjai: Antal Zsombor, Kozák Tamás, Pivnyik Levente, Horváth Gergely Ferenc, Horváth Bendegúz, Móró Ákos, Lukács Gábor, Dobovics Gergely, Takács Mátyás, Bogáncs Bálint, Kádár Balázs
ÓE – PTE (23:25, 25:18, 25:20, 17:25, 15:12)
A csapat tagjai: Antal Zsombor, Takács Mátyás, Horváth Gergely Ferenc, Horváth Bendegúz, Móró Ákos, Dobovics Gergely, Lukács Gábor, Pivnyik Levente. Edzőjük: Hiervarter Ákos.

 
Frissítve: 2023.02.21.

Legfrissebb cikkek