Hiánypótló kezdeményezés: tanácskozás a szakképzésről

A szakmai tanárképzés csak akkor lehet sikeres, ha olyan kompetenciákat alakít ki, amelyekre szükségük van az iskoláknak, a tanulóknak, és amelyekkel sikerrel tudnak boldogulni a gyorsan változó világban – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor a szakképzés megújításáról tartott szakmai fórumon október 28-án. Az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ által szervezett eseményen Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Szakképzés 4.0 Stratégia kapcsán a felső- és a középfokú oktatás együttműködési lehetőségeiről beszélt. A tanácskozáson a főváros és számos vidéki szakképzési centrum képviselői is részt vettek.

Pölöskei Gáborné történelmi pillanatnak nevezte az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ (TMPK) kezdeményezését: hogy felsőoktatási intézményként párbeszédet kezdeményezett a szakképzést irányító munkatársakkal. A helyettes államtitkár szerint a magyar kormány Szakképzés 4.0 stratégiájáról szólva elmondta, hogy az újabb lehetőséget kínál a szakképzés számára. Mint fogalmazott: azt a fajta rugalmasságot kell megteremteni a szakképzésben, amely ma már a felsőoktatást jellemzi. Az okleveles technikusi képzés lehet az az első terület, amelyben az egyetemek és a szakképző intézmények szorosabbra fűzhetik az együttműködést – húzta alá. Pölöskei  Gáborné, megköszönve az Óbudai Egyetem hiánypótló kezdeményezését elmondta, a szakképzés társadalmi presztizsét vissza kell állítani, ha ezt nem történik meg, nem lesznek jó mester- és szakemberek. „Bizonyítsuk be, hogy tudunk jó teljesítményt nyújtani” – fogalmazott a szakpolitikus hozzátéve, hogy a mostani beiskolázási adatok szerint 360 intézményből 128 tekinthető népszerű és keresett úgynevezett „bajnokintézménynek”, amelyek példát és irányt mutathatnak.



Prof. Dr. Kovács Levente frissen publikált nemzetközi rangsorban elfoglalt helyezésével mutatta be a résztvevőknek az Óbudai Egyetemet. Informatikai területen az 501-600. közötti helyre sorolta a Times Higher Education az intézményt, ezzel a pozícióval a legjobb magyar felsőoktatási intézményként került fel a listára. A műszaki területén a 601-800-as tartományba került az ÓE, a tavalyi eredménnyel összevetve most már ezen a területen is a legjobb hazai egyetem az ÓE – ismertette a rektor megemlítve, hogy az Óbudai Egyetem ma Magyarország vezető gyakorlatorientált felsőoktatási intézménye.



Az Óbudai Egyetem a kari képzésekhez illesztve szervezett műszaki pedagógusképzés a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központhoz tartozik, amely az utóbbi időben jelentős megújuláson ment keresztül. A tanárképzési szakok tartalmát úgy alakították ki, hogy teljes mértékben illeszkedjenek az új köznevelési rendszerhez és a megújult szakképzéshez. A tartalmi átalakításban figyelembe vették az eltérő képességű gyermekek képzési lehetőségeit is. „Nem tantárgyakat oktatunk a leendő tanároknak, hanem kialakítjuk bennük azokat a készségeket és kompetenciákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jó és eredményes, a változásokhoz mindig alkalmazkodni kész pedagógusokká váljanak” – tette hozzá Prof. Dr. Kovács Levente, aki szerint folytatni kell a digitális eszközök pedagógiai kiterjesztést, a kipróbált jó gyakorlatok bemutatását.



Prof. Dr. Kovács Levente a tanácskozáson tájékoztatást adott az Óbudai Egyetem megújuló beiskolázási stratégiájáról is, amely a közoktatási és szakképzési intézményekkel való szoros együttműködésre épül. Mint fogalmazott: a tanárképzésnek is együtt kell működnie azzal a közeggel, ahol a hallgatók készülnek elhelyezkedni.

A szakképzésre és felsőoktatásra épülő integrációs hatásokról és lehetőségekről  Dr. habil Molnár György, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja, az Óbudai Egyetem megújuló szakmai tanárképzéséről Dr. Danyi Gyula, a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ főigazgatója, a szakképzés-pedagógia legújabb kihívásairól és innovációiról pedig Dr. Makó Ferenc, a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ általános és oktatási főigazgató-helyettese tartott előadást.

Frissítve: 2022.11.02.

Legfrissebb cikkek