Az ABB Női Mentorprogram egyetemi hallgatók részére

Az ABB Kft. mint Kiíró, „ABB Női mentorprogram” (angolul „Sustainable Talent Program – for women in engineering”) elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban tanuló főiskolai / egyetemi női hallgatók számára. A program célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2023. január 1. és 2023. június 30. között öt alkalommal részt vehet a pályázati felhívásban részletezett programban. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, telephely- és gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen. A pályázat BSc és MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvtudással és aktív hallgatói jogviszonnyal (nappali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek valamely felsőfokú oktatási intézményben.  A programban részt vesz az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar és az Alba Regia Műszaki Kar is.

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják. A pályázatra olyan hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak. A pályázati időszak: 2022. október 12. és 2022. november 7. között. A pályázatokat a vállalat 2022. november 25-ig bírálja el. A pályázati kiírás részletei és a jelentkezési lehetőség ezen a linken található: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas
Frissítve: 2022.10.14.

Legfrissebb cikkek