Hagyományteremtő Doktorandusz Bál

Mintegy 300 doktoranduszhallgatója van az Óbudai Egyetemnek, számuk évről évre nő emelve egyetemünk tudományos rangját – hangsúlyozta köszöntőjében Prof. Dr. Kovács Levente az Összegyetemi Doktorandusz Bált megnyitva az egyetem központi kampuszának aulájában október 7-én. Minden ilyen rendezvény alkalom arra, hogy közösségünk tovább erősödjön új barátságok vagy éppen szakmai kapcsolatok révén – tette hozzá a rektor.

Az összejövetelen Prof. Dr. Kovács Levente rektor mellett az Óbudai Egyetem mindhárom doktori iskolájának nevében köszöntötték a résztvevőket. Az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskola vezetője Prof. Dr. Tar József, az Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola vezetője Prof. Dr. Réger Mihály, míg a Biztonságtudományi Doktori Iskola nevében Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnőki Kar dékánja szólt a jelenlevőkhöz.

A hagyományteremtő rendezvényen Kucarov Marianna, a Doktorandusz Önkormányzat elnöke a PhD-hallgatókat képviselve a szakmai munka fontosságát hangsúlyozva a közösség értékteremtő erejéről is beszélt.
Frissítve: 2022.10.11.

Legfrissebb cikkek