A jövőt építik az Óbudai Egyetemen

Az innováció és a tudásba való befektetés az a kitörési pont, amely a válsághelyzetekben is biztossá teheti a jövőnket – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor az Óbudai Egyetem tanévnyitóján. Az elsőéves hallgatókhoz szólva a műszaki felsőoktatás egyik legjelentősebb intézményeként jellemezte Varga Mihály pénzügyminiszter, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke az Óbudai Egyetemet, akiknek oktatói és kutatói, magas színvonalú tudást adnak át az itt tanulóknak. Az idén 3225 elsőéves hallgató nyert felvételt az egyetem hét karának budapesti és vidéki oktatási helyszíneire. Annak ellenére nőtt a felvett hallgatók száma, hogy országosan kevesebben jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe – emelte ki Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.



A felvételi adatok szerint az Óbudai Egyetem ismét hazánk 8. legkeresettebb felsőoktatási intézménye, ami visszaigazolja képzési stratégiánk pozitív fogadtatását – emelte ki Prof Dr. Kovács Levente. Mint fogalmazott: egyetemünk évek óta a műszaki felsőoktatás egyik legjelentősebb hazai intézménye, műszaki értelemben pedig a leggyakorlatorientáltabb. Prof. Dr. Kovács Levente az elmúlt év kiemelt eredményei közé sorolta az idén január 1-jén bevezetett, hazai viszonylatban is jelentős béremelést, valamint a tudományos élet megerősítését: a distinguished professzori programmal nagyon jelentős tudományos teljesítménnyel rendelkező külföldi tudósok csatlakoztak az egyetemhez. Rajtuk kívül öt, nemzetközi egyetemeken dolgozó, ugyanakkor magyar nemzetiségű és állampolgárságú egyetemi professzort is sikerült alkalmazni.



 

A rektor a jövőt alakító intézkedésekről szólva kiemelte a vidéki – a székesfehérvári, a kaposvári és a salgótarjáni – képzési helyszínek fejlesztését, a tervezett negyedik doktori iskola beindítását, a műszaki alap- és mesterképzés megreformálását célul kitűző új tanterv létrehozását, valamint a tudományos és innovációs parkok kialakítását. Az egyetemek világszerte kialakulóban lévő új szerepköre – az alapfunkcióknak számító oktatás és a kutatás mellett – a tudományos munka során elért eredmények piacosítása. Erre a kihívásra válaszolva döntött úgy az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt., hogy 1,5 milliárd forinttal induló egyetemi kockázati tőketársaságot hoz létre.
Tehetség. Siker. Közösség. – foglalta össze Prof. Dr. Kovács Levente az Óbudai Egyetem legfontosabb értékeit arra ösztönözve most fogadalmat tett elsőéves hallgatókat, hogy használják ki az intézmény adta lehetőségeket, és sikerrel használják majd az itt megszerzett piacképes tudást.

Nehéz helyzetben van a világ, ahogyan Európa országai is – húzta alá Varga Mihály, aki szerint a megváltozott körülmények ellenére a boldogulás útját továbbra is a tanulás és a munka jelöli ki. Mint fogalmazott: a közös munka jelenti a kiutat a mostani nehéz helyzetben is, amikor új gondolatokra, új megoldásokra, a problémák újszerű megoldására lesz szükségünk. Továbbra is lépést kell tartani, azzal az óriási mértékű tudományos fejlődéssel, amely a világban zajlik. Ennek a folyamatnak a mélységét, összetettségét – a tudományos és az oktatási munka során – egyetemeink már évek óta kézzel fogható valóságként élik meg.
Hankó Balázs a felsőoktatást érintő változások közül első helyen említette a felvételi eljárás 2024-től tervezett átalakítását. A kormány nagyobb szabadságot biztosít az egyetemeknek a hallgatók kiválasztásában, a képzési és a nyelvi követelmények meghatározásában. A minőségi oktatás megmaradásunk egyik legfontosabb záloga - jelentette ki. Kiemelte: az Óbudai Egyetem hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő egyeteme, amely a nemzetközi rangsorokban is jól teljesít. Az első modellváltó év után 100 százalékban teljesítette a kutatási és tudományos vállalásait, a képzési vállalásokban ezüstérmes lett, vagyis ezzel második helyen szerepelt a felsőoktatási intézmények versenyében. Az idén 3225 elsőéves hallgató nyert felvételt az egyetem hét karának budapesti és vidéki oktatási helyszíneire. Annak ellenére nőtt a felvett hallgatók száma, hogy országosan kevesebben jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe.

Elismerések

Az ünnepi beszédeket követően Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Varga Mihály, a kuratórium elnöke kitüntetéseket adott át.

Az Óbudai Egyetem Rektora Honorary Professor, azaz címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozhat a kiemelkedő, nemzetközileg, illetve országosan elismert szakmai teljesítményt nyújtó személynek.

Az ünnepélyes eseményen Honorary Professor kitüntető címet vehetett át:

Prof. Dr. Rudolf Andoga a Kassai Műszaki Egyetem Avionics Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, valamint a Repülőgép Motorok Intelligens Szabályozó Rendszerek Laborjának vezetője. Hosszú ideje nagyon szoros kapcsolatot ápol az Óbudai Egyetemmel, az egyetemünk által jegyzett egyedüli magyar műszaki impakt faktorral reldelkező Q2-es Acta Polytechnica Hungarica folyóirat informatikai részének track chair vezetője.

Prof. Dr. Jacob van Exel a rotterdami Erasmus egyetem professzora. Régóta ápol szoros kapcsolatot az Óbudai Egyetem EKIK Egészségügyi Közgazdaságtani Kutatóközpontjával (HECON).

Prof. Dr. Antonio Visioli a Bresciai Egyetem Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi tanára. Az IEEE senior member tagja, az IFAC Technical Committee on Education elnöke. Legfőbb kutatási területe az ipari szabályozók, mechatronika, dinamikai inverzión alapuló szabályozás, szakaszos szabályozás és érzéstelenítési szabályozás.

Az Egyetem Szenátusa Civis Academicus Honoris Causa kitüntetést adományozhat azon, az Egyetemmel jogviszonyban nem álló személynek, aki a hazai és/vagy nemzetközi közélet, az ország, a magyar gazdasági élet, a tudomány, a művelődésügy, a felsőoktatás fejlesztése, az emberiség fejlődése érdekében végzett tevékenységével kiemelkedő eredményeket ért el, példaértékűt és maradandót alkotott.

A Szenátus Civis Academicus Honoris Causa Díszpolgár kitüntetést adományozott:

Prof. Dr. Bazsa Györgynek, aki a Magyar Felsőoktatás elmúlt 20-30 évének kiemelkedő alakja. 1995– 2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora volt. Elnöke volt az Országos Doktori és Habilitációs Tanácsnak, a Magyar Rektori Konferenciának, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak. Egyetemünkkel több mint tíz éves soros együttműködést ápol, jelenleg is aktívan vesz rész a doktori és habilitációs bizottság munkájában.

Díszpolgári címet adományozott:

Fodor Péternek

Az idén első alkalommal indított kiválósági pályázati rendszerünkben három nemzetközileg is magasan elismert és kvalifikált kutató csatlakozik az Óbudai Egyetem kutatásfejlesztési programjához, míg további négy kollégánk nyert el kiválósági megalapozó kutatói (Excellent Consolidator Researcher) és kiválósági kezdő kutatói (Excellent Starting Researcher) pályázatot. A pályázatokkal az egyetem vezetése elsősorban a tudományos területet kívánja támogatni.

A Distinguished Professors pályázat nyertesei:

Prof. Amirhossein Gandomi, az ausztrál Sidney-i Műszaki Egyetem professzora.

Prof. Andrea De Gaetano, az olaszországi Nemzeti Kutatási Központ Biomedikai Kutatási és Innovációs Intézetének (CNR-IRIB) igazgatója.

Prof. Seyedali Mirjalili az ausztráliai Torrens Egyetem Mesterséges Intelligencia Kutatási és Optimalizálási Központ alapító igazgatója.

A Megalapozó kutató pályázat nyertesei:

Prof. Dr. Alexandru Kristály, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora.

Dr. Szilágyi László, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora

A Fiatal kiválósági kutató pályázat nyertesei:

Dr. Drexler Dániel, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai kar egyetemi docense.

Dr. Amir Mosavi, Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának egyetemi docense, a Drezdai Műszaki Egyetem vendégkutatója, valamint az Ohiói Állami Egyetem munkatársa.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat díjait Csuzi Henrik elnök adta át:

A kultúráért kitüntető címet Lepold Eszter kapta, aki már 3 éve a Műszaki Hallgatói Lap szerkesztőségének lelkes tagja tördelőszerkesztőként és grafikusként. Kreatív ötleteivel, munkájával felületet biztosít a hallgatók számára, hogy fontos és érdekes információkhoz juthassanak hozzá.

Az év sportolója kitüntető címet Furulyás Lili vehette át. Furulyás Lili több mint tíz éve atletizál versenyszerűen, ez idő alatt több hazai és európai versenyen is felállhatott már dobogóra. 2018-ban felnőtt bajnok lett országos 200 m-es síkfutásban.

Idén Az év közéleti hallgatója díjat Pelei-Kántor Virág, Az év közéleti oktatója díjat dr. Sugár Viktória, Az év közéleti dolgozója díjat Bolla Daniella kapta, a Köszönet a munkáért díjban Lesti Sándor Bence és Sánta Patrik részesült.

Az év együttműködő partnere díjazott idén az EB Hungary Invest Kft.

Köszönet a munkáért díjjal ismerték el Csuzi Henrik, tevékenységét. Csuzi Henrik közel 4 évig vezette az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzatát, képviselve a hallgatói érdekeket. Aktív szereplője és vezetője volt a beiskolázási munkacsoport, mentálhigiénés tanácsadás és tréning kialakítás, hallgatói központok fellendítése, e-sport tantárgy indítás, jótékonysági események szervezésében. Mindezekért a Hallgatói Tanács a Köszönet a munkáért díjban részesítette. Az elismerést Barcsa Levente adta át, aki szeptember 18-tól veszi át az EHÖK elnöki pozícióját.

Hallgatói Önkormányzati és Rektori dicséretben részesült Laska Bence. Laska Bence a 2022-es Európai Egyetemi játékokon az Óbudai Egyetemet képviselve, kickboksz k1 men - 75 kg-os kategóriában szerzett aranyérmet.
Frissítve: 2022.09.07.

Legfrissebb cikkek