Design – a tárgyiasult gondolat

A kreativitás, a képzelet és a sokszínűség mindennél fontosabb szerepére hívta fel a figyelmet Dr. Habil. Deés Enikő DLA Munkácsy-díjas divattervező iparművész az ÓE Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán oktató alkotó tanárok ART/DESIGN 30 című kiállításának megnyitóján. Az elmúlt három évtized hagyományait is bemutatva a változó korokhoz való alkalmazkodás a tárlat egyik vezérfonala. Tíz művész munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a kiállítás június 30-ig látogatható az Óbudai Egyetem NIK-hídján hétfőtől péntekig 10–18 óra között. (1034 Budapest, Bécsi út 96/b)

A megnyitón Deés Enikő a Rejtő Kar egyik legnagyobb értékének nevezte, hogy nemcsak a szépség és a látvány iránti fogékonyságot, hanem a megvalósításhoz szükséges gyakorlati szemléletet is kialakítják az itt tanuló hallgatókban. A design maga a tárgyiasult gondolat – hangsúlyozta Deés Enikő kiemelve, hogy a ma alkotóinak a fogyasztói társadalom válságával, a természeti erőforrások elapadásával is szembe kell nézni. Mint mondta: az RKK alkotó tanárainak kiállított darabjai adekvát módon reflektálnak korunk új kihívásaira az anyaghasználatot, a technológiát és a formavilágot tekintve is.
Az ÓE június 7-én nyílt kiállításán az RKK Ipari Termék- és Formatervező Mérnöki Szak Terméktervező Intézetében oktató tanárok Dr. Csanák Edit DLA, Györök Bori, Prof. Dr. Kelecsényi Csilla, Kis-Baraskó Alexandra, Prof. Dr. Kisfaludy Márta DLA, Dr. Máthé Katalin, Molnár-Göb Zoltán, Dr. habil Németh Róbert DLA, Dr. Papp-Vid Dóra DLA és Sima-Molnár Viktória alkotásai tekinthetők meg.
Frissítve: 2022.06.07.

Legfrissebb cikkek