Data science verseny: mennyit fognak exportálni a magyar cégek?

Az egyetemi hallgatók és oktatók számára mindig izgalmas visszajelzéseket ad egy-egy adatelemzési versenyen való részvétel. Ekkor egy érdeklődő vagy szakember nemcsak a szűkebb intézményi körben, hanem gyakran országos vagy nemzetközi mezőnyben is el tudja helyezni magát adatelemzési képességei alapján. Erre nyújt lehetőséget a Magyar Nemzeti Bank és a BME által rendezett data science verseny, a Dataracing.

A Dataracing data science verseny során egy olyan modell létrehozása a cél, amely megbecsüli a hazai vállalatok exportbevételeinek alakulását az elmúlt évek mérleg adatai segítségével. A verseny célja, hogy a hazai adatelemzési szakembereknek fórumot teremtsen, ahol tanulhatnak, fejlődhetnek, kapcsolatokat építhetnek miközben versenyeznek a legjobb három helyért járó pénzdíjakért.

Ki indulhat?
A versenyen indulhat bármely legalább 18 éves magyar állampolgár: nemcsak az egyetemisták számára, hanem a szakmában dolgozó, sőt a data science világával most ismerkedő szakemberek számára is nyitva áll a verseny.

Jelentkezési határidő

A versenyhez folyamatosan lehet csatlakozni június közepéig, ahova több megoldást is lehet beküldeni. Sőt az újabb és újabb megoldások beküldése során a versenyzők folyamatosan visszajelzést kapnak arról, hogy megoldásuk a többiekhez képest mennyire hatékony és pontos.

Nyeremény
A verseny dobogójára való feljutás nemcsak a szakmai dicsőséget jelent, hanem a legjobb három megoldást készítő szakemberek jelentős pénzjutalomban részesülnek.

A versenyről bővebb információt itt olvashat.
Frissítve: 2022.05.27.

Legfrissebb cikkek