XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

Az Óbudai Egyetem 5 sportágban képviseltette magát a XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján március 4-én és 5-én. A futás mellett 4 labdás sportágban (asztalitenisz, futsal, kosárlabda, röplabda) versenyeztek hallgatóink.

Kosárlabda


Ismét 7 csapat nevezett, mint októberben, de most más összetételű együttesekkel, több határon túli csapat részvételével került kialakításra két csoport. Az egyetem sportolói egy négyes csoportba került a sorsolás során, így már az első napon 3 mérkőzés várt rájuk.
Az ÓE-é volt a torna első mérkőzése, Marosvásárhely ellen. A korai kezdésnek köszönhetően fásultan és sok hibával kezdtek, emiatt sokáig szoros volt a mérkőzés, de aztán a 2. félidőre védekezésük és támadásuk is feljavult, felőrölték ellenfelüket és 15 pontos győzelmet szereztek.
A folytatásban a 2. és 3. mérkőzésen Révkomárom és Szatmárnémeti ellen magabiztos, sima győzelmet arattak egy könnyed örömjátékkal, előbb 40 majd 48 pontos különbséggel, így veretlenül, csoportelsőként várták a folytatást.
A következő napon az ELTE-BEAC együttesével játszottak az elődöntőben. Az ellenfél ekkor erősebb kerettel érkezett a mérkőzésre, az ÓE csapatából viszont 2 meghatározó játékos is hiányzott. Már az első pár percben nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kosárlabda torna előrehozott döntője. Azaz, amelyik csapat nyer, az nyeri majd a döntőt is. A mérkőzés alatt az ELTE-vel felváltva tudtak pár pontos előnyre szert tenni, a végén azonban egy egylabdás végjátékban 3 ponttal vereséget szenvedett az ÓE csapat.
A bronzmérkőzésen az NKE-t magabiztosan 76-48-ra legyőzve, az egész tornán 1 vereséget szenvedve, megérdemelten a 3. helyen végeztek.



A csapat tagjai: Anuujin Baatarsukh, Namnansuren Buuveibaatar, Groska Ádám, Halász Ákos, Horváth Gergő, Karakó Bálint, Schriffert Balázs, Szeglet Gergő, Szemerszki Bálint, Tálas Balázs, Várhelyi Richárd, Vigh Marcell
Edző: Őri Gergely

Röplabda


Az Óbudai Egyetem férfi röplabda csapata eddig minden „labdás” rendezvényen részt vett. Szerették volna elérni vagy még jobb eredményt elérni a tavalyi bronzéremnél. Ennek megfelelő koncentráltsággal játszották végig a tornát. A jó egyéni és csapatteljesítmények ellenére, az idei erős mezőny miatt végül épphogy lemaradtak a dobogóról. Ami azonban óriási pozitívum, hogy mindkét döntőbe jutott csapat ellen az utolsó pillanatig volt esély a győzelemre, de végül szoros mérkőzéseken minimális vereségeket szenvedtek például a NB I-es játékosokat soraiban tudó későbbi bajnok Szegedi Tudományi Egyetem csapatától. Összességében ismét kiváló teljesítményt nyújtva végül a torna 4. helyét szerezte meg a résztvevő 10 egyetemi csapat közül.

Mérkőzések:
Óbudai Egyetem – Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2:0
Óbudai Egyetem – ELTE 0:2
Óbudai Egyetem – Eszterházy Egyetem, Eger 2:0
Óbudai Egyetem – Babes Bólyai Tudományi Egyetem 2:0
Elődöntő:
Óbudai Egyetem – Szegedi Tudományi Egyetem 1:2
Bronz mérkőzés:
Óbudai Egyetem – Corvinus Egyetem 1:2



A csapat tagjai: Horváth Gergely Ferenc, Horváth Bendegúz, Lukács Gábor, Móró Ákos, Pivnyik Levente, Dudás Bálint, Büki Barnabás, Pavelcze Szabolcs.
Edző: Hiervarter Ákos, Borkovits Zoltán

Asztalitenisz


A kupán asztaliteniszben az Óbudai Egyetemet három hallgató képviselte. Torma Luca, Bozakov Alex és Vidéki Kristóf.
Mivel lányok kevesen jelentkeztek, ezért Luca is a fiúk között indult. Sikerült megnyernie a csoportját, azonban az egyenes kieséses szakaszban egy szoros mérkőzésen kikapott, ezért nem került a nyolc közé. Teljesítménye így is kiváló! Sajnos Alex és Kristóf sem jutott tovább, de mindhármuknak jó rutinszerzési lehetőség volt és fontos állomása a következő versenyekre történő felkészülésnek. A hallgatók Molnárné Pajor Beatrix vezetésével hétről hétre edzenek, hogy minden versenyen a lehető legjobb eredményt érjék el.

Futsal


A futsal torna népes mezőnyét 21 csapat alkotta. Egyetemünk az egyetlen ötfős csoportba került. Két győzelemmel (NKE 4:3, Sellye 4:1), egy döntetlennel (TF 0:0) és egy vereséggel (BME 1:3) a csoport harmadik helyén végeztek. A szombati utolsó nyolcad döntőn a marosvásárhelyi csapat ellen büntetővel, 1:0 arányban maradtak alul, így nem sikerült a legjobb nyolcba kerülniük. A torna remekül szolgálta a csapat felkészülését, amelynek tagjai rendszeresen képviselik egyetemünket különböző versenyeken.



A csapat tagjai:
Nagyistván Balázs Péter, Regős Bence Pál, Horváth Dávid, Gerencsér Gergő, Danyi Péter Márk, Fári Zoltán, Nádasdi Bálint, Szűcs Krisztián, Pozsgai Lajos, Szabó Bence, Himinec Kálmán, Takács Sándor
Csapatvezető testnevelő tanár: Dankó László

 

Gratulálunk!
Frissítve: 2022.03.17.

Legfrissebb cikkek