Programozói kurzus indult kenyai hallgatóknak

Huszonnégy kenyai egyetemi hallgató kezdte el az Óbudai Egyetem által indított phyton programozói kurzust a Nairobiban található Magyar-Kenyai Fejlesztő Központban.

A programozói az első olyan típusú képzés melyet az Óbuda Egyetem a helyi piaci igényekre indított el Kenyában a Strathmore Egyetemmel és a BCK vállalattal közösen. A KVK által indított Python in practice tárgy a mérnöki gyakorlatban és a tudományos kutatásban gyakran alkalmazott programozási nyelv, melyet több műszaki területen tudnak hasznosítani, ezáltal hamarabb el tudnak helyezkedni a kenyai IT szektorba. 



A kurzust ünnepélyes keretek között indította el február 11-én a kenyai Strathmore Egyetemről Joseph Sevilla iLab igazgató, az Óbudai Egyetem részéről Dr. Rácz Ervin oktatási rektorhelyettes és Dr. Nádai László a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja, illetve a kenyai magyar nagykövetség képviseletében Dr. Mészáros Zsolt nagykövet. A megnyitóval egy időben már az első online konzultációt is megtartották a kurzus hallgatóinak részvételével.

Mint arról korábban hírt adtunk, a kenyai Strathmore Egyetem képviseletében tavaly augusztusban hivatalos látogatást tett Joseph Sevilla iLab igazgató és Pat Muthui, az egyetem hasznosító vállalkozásnak (BCK) ügyvezetője az Óbudai Egyetemen. Prof. Dr. Kovács Levente hangsúlyozta a Kelet-afrikai régió fontosságát az Óbudai Egyetem nemzetközi kapcsolatokat erősítő stratégiájában. A találkozón a kenyai küldöttség tagjai Magyar Kenyai Kiberbiztonsági Kutató és Szolgáltató Központlétrehozásáról is tárgyaltak az érintett karok dékánjaival. A kenyai központot tervek szerint a Nairobiban található Strathmore Egyetemen alapítja meg a két egyetemből és két cégből álló konzorcium. A cél a helyi vállalati és banki szektornak magas színvonalú képzések, továbbképzések és szolgáltatás biztosítása.

 
Frissítve: 2022.02.17.

Legfrissebb cikkek