Az informatika mellett gazdasági szakok is indulnak Salgótarjánban

Február 15-ig még lehet jelentkezni a helyben induló képzésekre! A nyílt napon a diákok többek közt azt is megtudhatták, milyen előnyökkel jár, ha lakóhelyük közelében tanulnak. A Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely új, modern épületében a már meglévő mérnökinformatikus mellett gazdálkodás és menedzsment, illetve kereskedelem és marketing – tervek szerint hamarosan villamosmérnök – képzést is indít az egyetem.

Dr. habil. Nádai László, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja, az egyetem salgótarjáni fejlesztéseiért felelős rektori tanácsadója ismertette, milyen előnyökkel jár a diákok számára, ha lakóhelyük közelében tanulnak. A salgótarjáni képzésről szólva elmondta, hogy a helyben megszerezhető diploma a hallgatók családjának nagy segítség jelenthet, hiszen nem kell számolni kollégiumi vagy albérleti díjjal sem. Hozzátette: a képzés minősége megegyezik a budapestiével és a többi karéval, mivel moduláris rendszerben működik. Fontos szempontként említette meg, hogy az egyetem képzési központja saját, modern infrastruktúrával rendelkező, új épületbe költözik. Kiemelte azt is, hogy a költségtérítéses díjak nem emelkedtek a korábbi tanévhez képest. A dékán bejelentette: tervek szerint jövő szeptembertől (a mérnökinformatikus, a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szakok mellett) villamosmérnök képzést is indítanak majd.



Székyné dr. Sztrémi Melinda, az SKKK igazgatója elmondta: az Óbudai Egyetem 2017-ben jelent meg a nógrádi megyeszékhelyen, betöltve azt az űrt, amit a felsőoktatás hiánya okozott az azt megelőző években. Jelenleg a Neumann János Informatikai Karral együttműködve, 4 évfolyamon zajlik mérnökinformatikus alapképzés. Az elmúlt 5 évben több mint 350 diák jelentkezett az intézménybe, és közel százan kezdték meg tanulmányaikat. A BSc képzésben részt vevő hallgatók a napokban záróvizsgáztak, hamarosan átvehetik diplomájukat.

A jelenlét célja elsősorban az, hogy a régió fiataljai számára helyben biztosítson továbbtanulási lehetőséget az egyetem. A szerepvállalás nemzetgazdasági szempontból is fontos, hiszen a magasan képzett humánerőforrás-kínálat biztosításával az intézmény hozzájárulhat a régió versenyképességének javításához. Ennek érdekében a mérnökinformatikus szak mellett, a Keleti Károly Gazdasági Karral együttműködve, a 2022/2023. tanévben a kereskedelem és marketing, valamint a gazdálkodási és menedzsment alapképzéseket is elindítják. Mindhárom képzés nappali munkarendben indul, de a mérnökinformatikus képzést levelező formában is meghirdetik. A képzésekre február 15-ig, az E-felvételi rendszerben, a felvi.hu-n lehet jelentkezni.

Simon Csaba, az SKKK pályaorientációs tanácsadója arra hívta fel a figyelmet, a cél többek közt az, hogy a fiatalok helyben építsék jövőjüket, piacképes diplomához és akár helyben jól fizető álláshoz jussanak, illetve az egyetem a képzésekkel megállítsa az elvándorlást. Hangsúlyozta: az Óbudai Egyetem az országban az egyik legjobb ösztöndíjrendszert biztosítja, és a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt helyeznek.

Az újonnan induló képzésekről Dr. Varga János, a Keleti Károly Gazdasági Kar egyetemi docense, a Marketing és Üzleti Tudományok Intézet igazgatója tartott előadást. Hangsúlyozta a lokalizáció és a hallgatóbarát környezet jelentőségét, valamint a kiváló együttműködést a helyi cégekkel, ahol biztosítani tudják a gyakorlatorientált képzést. A felmérések azt mutatják, hogy a munkáltatók és a leendő munkavállalók elképzelései találkoznak, mely részben már az egyetem helyi igényekhez is igazított képzési palettája bővítésének köszönhető. A cégek több mint felének informatikai vagy gazdasági végzettségű munkavállalókra van szüksége, míg a továbbtanuló diákok több mint 70 százaléka szintén ezeken a területeken képzeli el a jövőjét.

A salgótarjáni képzésekről az Óbudai Egyetem honlapján és a felvi.hu oldalon található bővebb információ.
Frissítve: 2022.02.09.

Legfrissebb cikkek