Átadták a Kiscelli-Doberdó tanösvényt

Természeti és kulturális szempontból is jelentős fejlesztés valósult meg a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar (RKK) együttműködésével az intézmény fölött húzódó erdős részen. A túraútvonal főbb állomásai: a Kápolna-forrás, az Agyag bemutatóhely, a Kilátópont, az Édesvízi mészkőterasz, a Ligetes park, a Schimdt-forrás és az Agyagbánya gödör. A kirándulók teljes képet kaphatnak a terület természeti és kultúrtörténeti értékeiről.

Dr. Demény Krisztina, egyetemi adjunktus, az RKK Intézetigazgató-helyettese örömét fejezte ki, hogy uniós pályázati forrásból lehetőség nyílt a tanösvény kivitelezésére. Elmondta: a tervezés 2007-ben kezdődött, Bocsi Ildikó környezetmérnök szakos hallgató ötlete volt egy úgynevezett munkáltató tanösvény kialakítása a Kiscelli-fennsík területére. A tanösvény átadón a projektben tevékenyen részt vevő Kovács Richárd Csaba demonstrátor, MSc hallgató kifejtette, hogy az állomások kialakítása többek közt a figyelemfelhívás volt. Aki végigjárja a túrútvonalat, teljes képet kap a terület geológiai tulajdonságairól, kultúrtörténeti értékeiről. Az eseményen dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának polgármestere kiemelte a zöldterület-fejlesztés jelentőségét, melynek alakításában a helyhatóság szakemberei kiemelten törekedtek a környezettudatos magatartás formálására.

Dr. Demény Krisztina hangsúlyozta, hogy a Kiscelli-fennsík jó választás volt, mert egy kicsiny, könnyen bejárható, csendesebb zöldterület a városrészben, nem utolsósorban pedig közel található az egyetem épületéhez. Az oktatók nagy hangsúlyt helyeznek a hallgatók gyakorlati oktatásra, a tan

ösvény ennek egy eszköze lehet, amely a környezeti nevelés és környezettudatos szemléletmód kialakításában, elmélyítésében is szerepet játszik. Mindezt beépítik az egyetemi oktatói-nevelői munkába, melynek kiváló eszköze a projektoktatás, projektekben való gondolkodás, mely mára a tantervben kötelezően jelen van.

A tanösvény kialakításával, megvalósításával kiemelt cél volt egy komplex természet-és környezetvédelmi szempontból fontos értékeket bemutató ismeretterjesztő bemutatóhely kialakítása (egy tematikus útvonal fejlesztése), melynek célközönsége a 10-18 éves korosztály, az egyetemi hallgatók. Egyúttal arra törekedtek, hogy az információk bárki számára befogadhatók legyenek.A tanösvényen 1 nyitó és további 7 állomás készült el, tájékozató táblákkal. Az ismeretterjesztést, tájékoztatást egy online háttérfelület is segíti. Az oldal a Rejtő Kar honlapján keresztül könnyen elérhető, az állomásokon a QR-kódok segítik a tájékozódást). A túraútvonal kényelmes tempóban 1 óra alatt járható be.

A Kiscelli-Doberdó tanösvény fejlesztése az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával, a KEHOP-1.2.1-18-2018-00026 Nézzünk szembe a klímaváltozással! Lakossági szemléletformálás Óbuda-Békásmegyeren pályázat keretén belül valósult meg.
Frissítve: 2022.06.03.

Legfrissebb cikkek