Előkelő „klubban” az Óbudai Egyetem legtöbbet idézett kutatói

Az Óbudai Egyetem kutatói közül tavaly kettő, idén pedig már négy szerepel a kaliforniai Stanford Egyetem idézettségi rangsorában. A világ tudósainak legtöbbet citált rangsorában találjuk Prof. Dr. Fodor Jánost, az Óbudai Egyetem 2016-ban elhunyt korábbi rektorát, Prof. Dr. Kovács Leventét, az ÓE rektorát, Dr. Haidegger Tamást, az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ főigazgatóját, valamint, Dr. Amir Mosavit, a Neumann János Informatikai Kar oktatóját.

A Stanford Egyetem  több mint 100 ezer kutató – hozzávetőleg a világ tudósainak két százaléka – eredményeit tartalmazó adatbázist jelentet meg, amely szabványosított információkat szolgáltat az idézésekről, a h-indexről, a társszerzőséggel korrigált hm-indexről, a különböző szerzői pozíciókban lévő dolgozatokra vonatkozó idézésekről. Külön adatok jelennek meg a pályafutáson átívelő és az egyéves hatásra vonatkozóan. A tudósokat 22 tudományterületbe és 176 alterületbe sorolják.

Frissítve: 2021.11.18.

Legfrissebb cikkek