Pont Ott parti – ott a helyed!

Idén a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy megtartsák a fővárosi és vidéki felsőoktatási ponthatár váró eseményeket, a Pont Ott Partikat. Ez alkalomból Salgótarjánban is várják az érdeklődőket a város Fő terén július 22-én. Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora beszél majd többek közt az Intézmény karainak és Salgótarjáni Képzési Központjának képzési kínálatáról. Kiemelt cél, hogy a fiatalok mihamarabb kapcsolatba kerüljenek az általuk választott felsőoktatási intézménnyel, hiteles információkat kaphassanak a képzésről, valamint a hallgatói szolgáltatásokról.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az Oktatási Hivatal (OH) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetői, mint főszervezők fontosnak tartják, hogy a vidéki fiatalok a fővárosiakhoz hasonlóan már a felvételi pillanatában vagy azt megelőzően kapcsolatba kerüljenek az általuk választott felsőoktatási intézménnyel, és hiteles információkat kaphassanak a képzésről, valamint a hallgatói szolgáltatásokról.

Az Óbudai Egyetem (ÓE) Salgótarjánban is működtet Képzési Központot, ebből adódóan az Intézmény vezetői fontosnak tartják, hogy teljes körű információval szolgáljanak a helyi fiatalok számára. Prof. Dr. Kovács Levente rektor többek közt a műszaki és informatikai képzési lehetőségekről ad majd bővebb tájékoztatás a helyszínen. Az eseményt a város Rendezvény- és Médiaközpontjának és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szervezésében a Fő téren tartják, számos zenei fellépővel, szakmai programmal és kitelepülővel (köztük az ÓE) várják a szervezők a felsőoktatás (és a felvételi ponthatárok) iránt érdeklődő fiatalokat.

A budapesti főesemény házigazdái: az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Oktatási Hivatal. A rendezvénynek az ELTE Lágymányosi Campusa ad otthont 2021. július 22-én, a salgótarjániéhoz hasonló programokkal.


Műsor és programok


 

17.45 órakor Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntője, Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektorának beszéde.

17.50: Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntője

18.00- 18.30 : Manuel

18.45 - 19.15: Rico § Miss Mood

19.20 - 19.50: Kollányi Zsuzsi

20.00: ponthatárok kihirdetése a ledfalon.

20.30 - 21.40: Kasza Tibi élő koncert

22.00 - 22.45: AK 26

23.00 - 24.00: Dj. NEWIK
Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek