Nézzünk szembe a klímaváltozással!

Fenntartható lehet a közlekedés, a vízellátás, a divat, de még a telefonjaink töltése is az utcán – az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán tartott Klímabörzén ezeket a témákat járták körül az előadók május 18-án. A klasszikus standos börze helyett a korlátozások miatt az esemény az internetre költözött, de az érdeklődők kedvét ez sem szegte, több százan regisztráltak az egész napos eseményre. A klímavédelmi tematikus nap legfőbb célja a környezettudatos/klímatudatos szemléletformálás volt érdekes tudományos előadásokon és céges bemutatókon keresztül.

A programot Prof. Em. Dr. Mátyás Csaba akadémikus (MTA rendes tagja, Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar, Környezet és Földtudományi Intézet, NEESPI Délkelet-Európai Klímahatás-kutató Központ) A félreértett Darwin „Klímaváltozás és az élő rendszerek: bízhatunk-e az evolúcióban?” című előadásával nyitotta meg, mely a nemzetközi összefogás és a cselekvés szükségességére hívta fel a figyelmet. Az Organica Technológiák Zrt. marketing menedzserének, Cseh Zsófiának a technológiát bemutató, képekkel gazdagon illusztrált előadásából mindenki láthatta, hogyan illeszkedik fenntartható módon akár nagyvárosi környezetbe is az élőgépes szennyvíztisztítás.

A programot a kar képzési profiljához is igazítva az Ökodizájn, avagy a fenntartható divat bemutatásával folytatta Csanák Edit DLA tudományos dékánhelyettes, a Terméktervező Intézet intézetigazgatója. Az előadások közötti rövid szünetekben a Dr. Papp-Vid Dóra által készített látványos videókat tekinthették meg a fenntartható divatról az érdeklődők.

Az energiahatékonyság témakörében Varga Pál a Naplopó Kft. vezetője, tulajdonosa mutatta be a napenergia hasznosítás lehetőségeit és fontosságát, számadatokkal is alátámasztva a beruházási költségeket és a megtérülési időt, igénybe vehető támogatásokat. Reizer Levente PR menedzser a Nissan Magyarország képviseletében tartott előadása rámutatott az elektromos autók növekvő használatra, mely a jövőben a várhatóan csökkenő beszerzési ár miatt további növekedést fog mutatni ezzel jelentően csökkentve a légköri CO2 kibocsájtást.

Látványos természetfotókkal kísért előadásában Dr. Berki Imre tanszékvezető egyetemi docens (Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar, Környezet és Földtudományi Intézet, Ökológiai és Bioklimatológiai Intézeti Tanszék) a lápok klímahatásaira, valamint a klímaváltozás hidrológiai körforgásra gyakorolt hatásaira hívta fel a figyelmet.

A fenntartható város egyik alappillére a minél kisebb szennyezőanyag kibocsátás, melynek egyik gyakorlati megvalósítására mutatott példát Dalos Péter integrált szolgáltatás és infrastruktúrafejlesztés szakértő (Budapesti Közlekedési Központ) a MOL Bubi városi kerékpár szolgáltatásról szóló előadásában. (Fontos információ, hogy a kerékpárok használata csak okostelefonokon keresztüli applikációval lehetséges.) A közösségi autó használat előnyeit, lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők Tamasi Szilvia értékesítési és marketing vezető MOL Limo a jövő városáért, avagy hogyan használjunk elektromos közösségi autót a városban című előadásából. A résztvevők elsőként értesülhettek arról, hogy további 30 Fiat hibrid autó került forgalomba a Klímabörze napján, ezzel már összesen 450 autó vehető igénybe szintén csak applikáción keresztül.

A vízgazdálkodás nagy energiafelhasználással jár, melyet a Fővárosi Vízművek Zrt. energiahatékonysági programmal tesz fenntarthatóvá. A közelmúltban indult zöldesítés célját és lehetőségeit Lengyel Gábor műszaki beruházási igazgató mutatta be, kiemelve a minél nagyobb arányú megújuló energiahasználat fontosságát a vízellátásban. Az energiahasználatukat legalább 50 százalék mértékben kívánják fokozatosan kiváltani napelemekkel, biogáztermeléssel és hasznosítással, törpe vízerőművel. Jövőbeni terveik között szerepel az ivóvízvezetékeken elhelyezett hőcserélőkön keresztül az ivóvízből történő hőtermelés, valamint szélerőművek telepítése, biometán előállítása és az üzemeltetésben használt Nissan elektromos autók számának további növelése.

A programot a Kuube startup cég bemutatója zárta. Gallai Máté, a cég ügyvezetője nagyon jó példát mutatott nemcsak a megújuló energia minél hatékonyabb felhasználására, hanem a megfelelő anyagválasztásra és formatervezésre is. A cég által tervezett és gyártott okospadok a jövőben egyre több helyen láthatók majd, hogy a parkokban, tereken kicsit megpihenve, beszélgetés közben a napenergia segítségével a lemerült telefonjainkat, laptopjainkat egyéb, a mindennapi életünket segítő berendezéseinket feltölthessük.

A rendezvényre közel 200 érdeklődő regisztrált és töltötte ki a klímaszorongást felmérő kérdőívet, melynek kiértékelése az esemény honlapján – https://klimaborze.rkk.uni-obuda.hu/ – hamarosan elérhető.

Az RKK Környezetmérnöki és Természettudományi Intézete a III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat stratégiai partnereként vesz részt abban a KEHOP 1.2.1. Nézzünk szembe a klímaváltozással szemléletformáló programsorozatban, melynek keretei között rendezték meg a Klímabörzét. A klímavédelemre fókuszáló programsorozat következő eseménye az Intézet oktatói és hallgatói által tervezett és kivitelezett Kiscelli Tansövény átadása lesz (a következő tanév első hetében, de már júliustól online formában virtuálisan bejárható), mely mind az oktatás, mind a szemléletformálás hatékony színtere lesz minden korosztálynak. A Tanösvény az Egyetem RKK kari épülete előtt elhelyezett indítótáblától indul és további 7 állomáson keresztül mutatja be a Kiscelli-fennsík természeti és kultúrtörténeti szempontból is fontos értékeit.

Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek