Online Tudományos Konferencia az Óbudai Egyetemen

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében negyedik alkalommal rendezték meg az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) záró konferenciáját az Óbudai Egyetemen november 4-én.

A több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló ÚNKP program célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók, kutatók kiválóságát támogassa. Az Óbudai Egyetem kiemelt hangsúlyt fektet az innovációra és a tudományos kutatásokra.

A vírushelyzetre tekintettel az ösztöndíjasok idén rendhagyó körülmények között, online formában mutatták be féléves, illetve éves kutatómunkájuk eredményeit. A záró konferencián 5 szekcióban 38 ösztöndíjas előadását hallgathatták meg a résztvevők. Az eseményt a Bolyai+, doktori és doktorjelölti ösztöndíjasok, a már tapasztalt kutatók indították, majd a kutatói életpálya elején járó alap- és mesterszakos kategóriában ösztöndíjat nyert hallgatók következtek. A szekciók egymást követték, így az ösztöndíjasok és a vendégek bármelyik előadást végighallgathatták, egymástól értékes tapasztalatokat, ötleteket nyerhettek. Az előadások érintették többek közt az információbiztonság, az automatizálás, az orvosdiagnosztikai eljárások, a mesterséges intelligencia és a különböző anyagtechnológiák témakörét.

A szekció- és témavezetők egyöntetű véleménye szerint magas szintű kutatások születtek, melyeket színvonalas előadásokon mutattak be a program résztvevői.

A rendezvényt Prof. Dr. Kovács Levente rektor nyitotta meg. Beszédében kiemelte az ÚNKP ösztöndíj jelentőségét a tudományos életpályán, a hallgatói kiválóság megmutatásában. A konferencia jelentőségét hangsúlyozza az is, hogy a megszokottól eltérő módon ugyan, de az esemény a vírushelyzet ellenére is megvalósulhatott.

„Az ösztöndíjasok nemcsak az ÚNKP kötelezettségeknek próbáltak eleget tenni, hanem önmaguk számára is egy megfelelő mércét állítottak fel”

/Prof. Dr. Kovács Levente, rektor/

 

 

Dr. Szabó István, az ÚNKP-t kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese nyitóvideójában azt hangsúlyozta, hogy az ÚNKP ösztöndíj a tudományos életpálya különböző szakaszaihoz nyújt támogatást, emellett lendületet ad az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatóknak, doktorjelölteknek, valamint fiatal oktatóknak, kutatóknak.

 

Az elmúlt években több mint kétszáz egyetemi hallgató és doktorandusz, illetve fiatal kutató járult hozzá a tudomány fejlődéséhez és az Óbudai Egyetem hírnevének öregbítéséhez az ÚNKP által.

 

Az ÚNKP konferencia absztraktfüzete itt érhető el.

 

Ezúton is gratulálunk az ösztöndíjasoknak és témavezetőiknek!
Frissítve: 2021.04.21.

Legfrissebb cikkek