Együttműködés jött létre az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem között

Közös előnyökkel járó együttműködési megállapodás jött létre a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) és az Óbudai Egyetem (ÓE) között. A dokumentumot a két Egyetem rektora látta el kézjegyével november 4-én. A kooperáció egyik kiemelt célja, hogy az intézmények saját székesfehérvári kampuszaikon, duális alapokon működő, közös képzéseket indítsanak.

Prof. Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy a két intézmény munkatársai már évek óta, több területen is együttműködnek. A kooperáció erősítésének egyik legfőbb pontjaként a székesfehérvári campust emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mindkét egyetem vezetésének közös szándéka a helyi duális képzés továbbfejlesztése. Hangsúlyozta: a BCE vezetése együttműködések kialakítására törekszik a legkiválóbb magyarországi képzési helyekkel, így az Óbudai Egyetemmel is, mellyel a legkézenfekvőbb kapcsolódási pontnak az egészségipart és az egészség-közgazdaságtant találták. Elsősorban ezeken a területeken tudják elősegíteni egymás munkáját. A rektor hozzátette, az együttműködési megállapodás további fontos pontja az, hogy az elért tudományos kutatási eredményeket, adatokat egymás számára elérhetővé teszik, mivel az adatszolgáltatás kulcskérdése az eredményes kutatómunkának.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora felidézte, hogy az Óbudai Egyetem régi tradíciókkal rendelkező, mégis fiatal egyetem, amely 11 éve van jelen a felsőoktatási palettán. Stratégiai célnak nevezte, hogy a tudományos tevékenységet új együttműködésekkel kívánják erősíteni. Ennek kapcsán kiemelte a közös kutatási lehetőségek kiaknázását, melyeket úgy szeretnének megosztani a Budapesti Corvinus Egyetemmel, hogy abból mindkét intézmény profitálni tudjon. Az Óbudai Egyetem rektora is hangsúlyozta a székesfehérvári kampusz jelentőségét, a duális képzés egyik mintapéldájának nevezve azt, melyet mindenképpen érdemes tovább erősíteni.

A továbbiakban úgy fogalmazott, hogy a tudományosságra egyre nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni, és az ebből adódó oktatási lehetőségeket tovább szeretnék fejleszteni. A két egyetem vezetésének további tervei közt szerepel, hogy Székesfehérváron duális alapokon működő, közös képzést indítsanak. Prof. Dr. Kovács Levente rektor beszéde végén hozzátette, nagy reményeket fűz a két egyetem együttműködéséhez.

 

Továbbiak a megállapodásról

A rektorok megállapodtak abban, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetése együttműködik a kampuszokon folyó kutatási projektekben, részt vesznek hazai és nemzetközi pályázatokon. A közös munka célja a kölcsönös együttműködés előmozdítása, új közös kutatási tevékenységek elindítása, vezetése és teljesítése, beleértve az alapkutatást is. Az egyik legfontosabb pont az időszerű információcsere, mely hatással lehet az együttműködési tevékenységekre. Az ÓE és a BCE kutatási kooperációban kifejezett hangsúlyt fektetnek többek közt a regionális fejlesztési, a helyi gazdasági szektorral kapcsolatos, valamint a vállalati, a civil és a közszféra közötti együttműködés témaköreiben történő kutatási együttműködésre.

Az együttműködési megállapodást Prof. Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem és Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora látta el kézjegyével. Az eseményen részt vett még: Prof. Dr. Vastag Gyula, a BCE kutatási rektorhelyettese és Prof. Dr. Gulácsi László, az ÓE tudományos rektorhelyettese.
Frissítve: 2021.04.21.

Legfrissebb cikkek