Óbudai Egyetem - Magyar Tudomány Ünnepe 2018 megnyitó

2018. 11. 05.

Az Óbudai Egyetem november 5-23. között rendezte meg a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó eseménysorozatát – ezzel tisztelegve a magyar tudóstársadalom előtt. November 5-én tartották a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi nyitórendezvényét, melyen köszöntőt mondott Dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára. Beszédében méltatta az intézmény kutatási eredményeit és ezek hasznosságát az egészségügyben. A rendezvényen az Óbudai Egyetem Szenátusa által alapított, az egyetemen oktatók és kutatók kiemelkedő tudományos eredményeinek, publikációs tevékenységének, valamint a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepének elismerésére szolgáló díjak átadására is sor került. Az eseményt az egyetemen folyó, egészségügyet támogató kutatásokról szóló színvonalas előadások zárták.

Frissítve: 2021.05.26.