A tudományért és a jövőért – díjazott TDK-pályaművek

Pro Scientia et Futuro, a tudományért és a jövőért – így hangzik az Óbudai Egyetem jelmondata, amelyhez méltó módon rendezték meg az intézmény 55. Tudományos Diákköri Konferenciáját április 27-én az egyetem hét karán 21 szekcióban. Az eredményhirdetésre május 4-én az ÓE Keleti Károly Gazgasági Karán került sor, ahol Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes köszöntötte a hallgatókat és felkészítő tanáraikat. 156 pályamunkával 242 hallgató nevezett az idei megmérettetésre.

A tudományos munka, egy kutatás megtervezése és kidolgozása azoknak is hasznos lehet, akik nem akadémiai pályára készülnek – hangsúlyozta Prof. Dr. Molnár András az 55. Tudományos Diákköri Konferenciára elkészült pályaművek készítőinek lelkesedését és kitartását méltatva. Mint fogalmazott: lesznek olyanok, akik számára a most elkészült tanulmány belépő lesz a tudományos pályára, de lesznek olyanok is, akik leendő munkájukhoz gyűjtöttek tapasztalatot arról, hogy miként kell egy projektet előkészíteni, felépíteni és prezentálni. A rektorhelyettes a pályaművek elkészülését konzulensként támogató oktatók és szakértők munkáját megköszönve kiemelte, hogy bízik benne, hogy a munkák többségének valamilyen módon lesz folytatása.

Dr. Vámossy Zoltán, a Neumann János Informatikai Kar intézetigazgatója, a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi felelőse elmondta, hogy 21 első, 18 második, 13. harmadik és 6 különdíjat adtak át az eredményhirdetésen. Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 36 pályaművet nevez az Óbudai Egyetem.

EREDMÉNYEK

Alba Regia Műszaki Kar

Ifjúsági szekció

1. díj
Hortobágyi Kristóf, Tagyi Szabolcs: Lakossági felhasználású hordozható szélgenerátor
Konzulens: Kovács Dániel középiskolai oktató

Különdíj
Istenes Martin, Csapó Bálint Gyula: Repülőgép kifutópálya ellenőrző robot
Konzulens: Kovács Dániel középiskolai oktató

Műszaki és Geoinformatikai szekció
1. díj
Bíró Bianka: AgroMAP - helyspecifikus adatokat tartalmazó, mezőgazdasági döntéstámogató szoftver
Konzulens: Balázsik Valéria címzetes egyetemi docens
2. díj
Pretz Zsuzsanna Felícia: Duális képzési forma népszerűsítése és annak eszközei egy nagyvállalatnál
Konzulens: Takács Éva dékáni hivatalvezető

Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Biztonságtechnika szekció
1. díj
Szőke-Tóth Éva: PVD bevonatok minősítése keménységméréssel
Konzulensek: Dr. Horváth Richárd egyetemi docens, Prof. Dr. Réger Mihály egyetemi tanár
2. díj
Horváth Orsolya Margit: Arcfelismerés és hitelesítés csökkentett adatbázis alapján
Konzulens: Prof. Dr. Kovács Tibor egyetemi docens
3. díj
Gózon Fanni Zsuzsanna: Hierarchikus fuzzy alapú kiberbiztonsági kockázatértékelő modell
Konzulensek: Dr. habil Laufer Edit egyetemi docens, Váczi Dániel IT-biztonsági tanácsadó

Járműtechnika szekció
1. díj
Kovács Gábor: Több független hengeres pneumobil motor
Konzulens: Pintér Péter Mihály intézeti mérnök
2. díj
Labutyin Máté, Tóth János: Aktív futómű Pneumobilhoz
Konzulens: Felker Péter intézeti mérnök
3. díj
Szentmiklósi Máté: Robotikus Kézfej Protézis Motorvezérlésének Tervezése
Konzulens: Dr. habil Laufer Edit egyetemi docens
Közönségdíjas hallgatók
Ujhegyi Bence, Molnár Krisztián, Kovács Gábor

Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar

Villamosmérnöki alkalmazások I. szekció
1. díj
Kiss Gellért: Megoldási módszerek a napelemek elosztói hálózatokra gyakorolt feszültségemelő hatásának csökkentésére
Konzulens: Dr. Kádár Péter egyetemi tanár
2. díj
Hekli Dániel: Okos Sakktábla
Konzulens: Sándor Tamás mestertanár
Villamosmérnöki alkalmazások II. szekció
1. díj
Fodor Attila: Modellezett villamos hajtáslánc alkalmazása megerősítéses tanítás környezeteként
Konzulens: Sándor Tamás mestertanár
2. díj
Schmidt Péter, Kovács Gergő János: Delta robot ipari alkalmazásának bemutatása sakkjátékon keresztül
Konzulens: Sándor Tamás mestertanár

Villamosmérnöki alkalmazások III. szekció
1. díj
Bozorádi János Márk: 3D MEMS erőmérő szenzorok alkalmazása biomechanikai vizsgálatokra
Konzulensek: Braun Ferenc tanszéki mérnök, Dr. Fürjes Péter laboratórium vezető, EK MFA
2. díj
Madarász Zoltán: Digitális zengető-effektek megvalósítása és vizsgálata
Konzulens: Dr. Wührl Tibor egyetemi docens
3. díj
Dragschitz Xavér Elek: Okos sugárzásmérő telepítése az okos otthon rendszerébe
Konzulens: Kún Gergely tanársegéd
Különdíj
Mak Midzic: Parking sensor application with LoRaWAN technology
Konzulens: Borsos Döníz tanszéki mérnök

Keleti Károly Gazdasági Kar

Értékteremtő folyamatok szekció
1. díj
Mészáros Ádám: Az Agile és azon belül a Scrum keretrendszer bevezetésének nehézségei
Konzulens: Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes egyetemi docens

Fogyasztói attitűdök szekció
1. díj
Pintér Blanka: Kriptovaluta, mint a Z generáció új fizetőeszköze?
Konzulens: Dr. Katona Ferenc adjunktus
2. díj
Szatmáry Rozália Hanna: Perceptions of advanced technologies
Konzulens: Dr. Szikora Péter egyetemi docens
3. díj
Ébert Gábor: Pénzügyi kultúra és attitűd vizsgálata Magyarországon
Konzulens: Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes egyetemi docens

Fogyasztói magatartás szekció
1. díj
Dán Kitti Tristen: Reklámelhelyezések hatása a fogyasztóra,  az Alfa és Z generáció tekintetében
Konzulens: Gombaszögi Ildikó mestertanár
2. díj
Neubrandt Gergely, Dan Karolina: A személyi jövedelemadó kedvezményből származó befektetési szokások változásának  vizsgálata a 18 és 25 év közötti korosztályban
Konzulens: Dr. Szilágyi Győző adjunktus

Makrogazdaság szekció
1. díj
Keszthelyi Zsófia, Béres Antónia: A boldogság-index és a GDP közötti összefüggések
Konzulens: Dr. Nagy Viktor egyetemi docens
2. díj
Nagy Eszter: Magyarország humanitárius tevékenysége az ukrán-orosz konfliktus idején
Konzulens: Gombaszögi Ildikó mestertanár
3. díj
Baráz Dávid: Megéri egy napelemes rendszer Magyarországon?
Konzulens: Dr. Katona Ferenc adjunktus

Menedzsment szekció
1. díj
Robalino Julianna Auróra: Digitalizáció hatása a szervezeti kultúrára a munkavállalók szempontjából
Konzulens: Dr. Kelemen-Erdős Anikó egyetemi docens
2. díj
Kerekes Bálint: Családi Vállalkozások Generációváltása
Konzulens: Dr. habil. Tick Andrea, egyetemi docens
3. díj
Kónyi Nóra: Autóipari gyártó vállalatok employer branding stratégiája Magyarországon
Konzulens: Saáry Réka tanársegéd
Különdíj
Szabó Barna, Fekete Mirtill: Hallássérülteknek élő feliratozás mobil applikáció segítségével
Konzulens: Cserfalvi Annamária tanszéki mérnök

Vállalatgazdaságtan szekció
1. díj
MA LINFEI: Food safety and security in supply chain: The case of china
Konzulens: Dr. Kelemen-Erdős Anikó egyetemi docens
2. díj
Kónyi Nóra: Egy növekvő családi vállalkozás munkáltatói márkaépítése
Konzulens: Dr. Kárpáti-Daróczi Judit adjunktus
3. díj
Rózsa Anna, Molnár András Erik: Egy vállalat belső kommunikációja- avagy a munkaadó és munkavállaló kapcsolata
Konzulens: Dr. Katona Ferenc adjunktus
Különdíj
Katona Vanessza: A közösségi háló szerepe a L\'OREAL PARIS kozmetikai márka kommunikációs politikájában
Konzulens: Dr. Katona Ferenc, adjunktus

Neumann János Informatikai Kar

Informatikai alkalmazások 1 szekció
1. díj
Ligetfalvi Bence: Felhő-orkesztrációs folyamatok hibakeresésének támogatása aktív vezérléssel
Konzulens: Dr. habil. Lovas Róbert egyetemi docens
2. díj
Puskás Melánia:  Preklinikai kísérletek mérési hibájának modellezése és felhasználása neurális hálózatok tanításához
Konzulens: Dr. Drexler Dániel András egyetemi docens

Informatikai alkalmazások 2 szekció
1. díj
Gulyás Oldal Laura: Szerzőség-megállapítás magyar szóbeágyazási modellekkel mély tanulási alapokon
Konzulens: Dr. Kertész Gábor egyetemi docens
2. díj
Mikhel Roland: Cross platform 3D Engine WebGPU API segítségével Rust nyelven
Konzulens: Dr. habil. Szénási Sándor egyetemi docens
3. díj
Ammar Abdulzahra Mousa: Proaktív kommunikációs fenyegetésmonitorozás felhő alapú androidokhoz
Konzulensek: Dr. Szenes Katalin címzetes egyetemi docens, Tureczki Bence tanársegéd

Informatikai alkalmazások 3 szekció
1. díj
Almásy Márton György, Hörömpő András: On-policy mély megerősítéses tanulás tumorkezelés optimalizálására
Konzulensek: Dr. Kertész Gábor egyetemi docens, Kiss Dániel tanársegéd
2. díj
Bakos Szabolcs Róbert: Edzés gyakorlatok elemzése matematikai algoritmusok és konvolúciós neurális hálózat segítségével
Konzulens: Sipos Miklós tanszéki mérnök

Informatikai alkalmazások 4 szekció
1. díj
Szántó Marcell, Szász László, Strasser Gergő: A diabétesz kezelésének optimalizálása gesztusdetekciós alapon
Konzulensek: Dr. Eigner György egyetemi docens, Dr. Kertész Gábor egyetemi docens, Dénes-Fazekas Lehel tanársegéd
2. díj
Bolya Ádám Bence: Ágensalapú sejtszimulátor megvalósítása egyedi állapotátmenetekkel
Konzulens: Kiss Dániel tanársegéd
3. díj
Turóczi Dávid: Jogszakmai anyagok osztályozása mély tanuló algoritmusok használatával
Konzulens: Dr. habil. Szénási Sándor egyetemi docens

Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar

Környezetvédelem szekció
1. díj
Göndös Dorottya: A Kolon-tó legújabb gémfelmérési adatai egy új módszerrel vizsgálva
Konzulens: Dr. Bakó Gábor konzulens
2. díj
Szilágyi Ákos: Valós idejű IoT mérési adatgyűjtő eszköz a környezetvédelem szolgálatában
Konzulens: Bodáné Dr. Kendrovics Rita, egyetemi docens
3. díj
Török Viktória, Szalóki Rebeka, Medveczki Ádám: Zuzmók biológiai sokféleségének elemzése különböző magyarországi területeken
Konzulens: Prof. Bayoumi Hamuda Hosam egyetemi docens

Tervezés és Technológia 1. szekció
1. díj
Illés Eszter: Meleg étel formatervezése és csomagolása
Konzulens: Dr. habil. Németh Róbert DLA, egyetemi docens
2. díj
Szabó Aliz Barbara: Interaktív termékadagoló display megvalósítása
Konzulens: Dr. habil. Németh Róbert DLA egyetemi docens
3. díj
Vámos Nikolett: Rehabilitációs sporteszköz család csomagolása és arculata
Konzulens: Tiefbrunner Anna Mária mestertanár
Tervezés és Technológia 2. szekció
1. díj
Bátai Stefánia: Többfunkciós, moduláris kanapé
Konzulens: Prof. Kisfaludy Márta DLA egyetemi tanár
2. díj
Wippelhauser Ágnes: Használt bútor újratervezése és átalakítása a modern világ kihívásainak megfelelően
Konzulens: Koleszár András mestertanár
3. díj
Szabó Réka: Közösségi tér enteriőrjének tervezése autizmussal élő gyermekek számára
Konzulens: Nagyné Dr. Szabó Orsolya egyetemi adjunktus

Ybl Miklós Építéstudományi Kar

YBL 2022 tavasz szekció
1. díj
Takács Blanka Flóra, Szunyog Gabriella: Badacsony és Badacsonytomaj 1850 előtt épült épületei
Konzulens: Dr. Nagy Gergely egyetemi docens
Különdíj
Szenner Hanna, Deák Angéla: ki_talált_terek
Konzulens: Dr. Csontos Györgyi egyetemi docens

Az Óbudai Egyetem 2021/22. tanévi TDK tevékenységét és konferenciáit támogatja a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt "Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása" című pályázata (NTP-HHTDK-21).



 
Frissítve: 2022.05.11.

Legfrissebb cikkek