Útmutató a pozitív érzelmekhez

NYUGALOM

A nyugalom érzését akkor éljük át, amikor környezetünkkel, körülményeinkkel elégedettek vagyunk, azok pozitív hatást gyakorolnak ránk, és épp ezért ezeket nagyon becsben tartjuk. Jellemzően cselekedeteinket két motiváció befolyásolja: az egyik a szenvedéstől való távolodás, a másik pedig a boldogsághoz való közeledés. A két motiváció közötti mozgás, vagyis az azokkal való egyensúlyozás lelki energiát fogyaszt. Amennyiben a boldogság irányába tartó motiváció sikertelen, az érzelmi túlterheltség miatt könnyen alakulhat ki kiégés. Ahogy a testi túlterheltségen az alvás, úgy a lelki túlterheltségen a nyugalom tud segíteni, vagyis az az állapot, amikor megelégszünk azzal, ami körülvesz minket, tehát nem hiányzik semmi, nincs semmiből se túl sok, se túl kevés.

Mit tehetünk?

  • Figyeljünk oda a légzésünkre! Tanuljuk meg a hasi légzést, akár az interneten keresztül, és gyakoroljuk naponta!
  • Keressük a számunka nyugalmat sugárzó emberek társaságát gyakrabban! Próbáljuk meg ellesni, mit csinálnak máshogy!
  • Relaxáljunk! Próbáljunk ki több módszert is akár, legyen az jóga, progresszív relaxáció vagy meditáció, hogy megtaláljuk a számunkra legkedvezőbbet!

Állítsuk át az agyunkat!

  • Milyen gondolataim vannak most? Milyen érzéseim? El tudom őket fogadni? El tudom fogadni, hogy a gondolataim folyamatosan változnak, és ez így van jól?
  • Hol szoktam a legnyugodtabb lenni? Milyen helyzetben? Ki vagy kik mellett?
  • Mikor volt utoljára olyan helyzet, ami nagyon stresszes volt számomra, mégis sikerült nyugodtnak maradnom? Hogyan?

Mondatok, amelyek hasznosak lehetnek:

  • A gondolataim, érzéseim természetesek, és természetes, hogy folyamatosan változnak. Most éppen arra gondolok, hogy…., Most éppen azt érzem, hogy …
  • Nagyon megnyugtat engem, mikor valaki …
  • A nyugalom számomra egyet jelent azzal, ha ezt a tevékenységet végezhetem: ….
Frissítve: 2021.05.26.