Telefonkönyv:

Bemutatkozik az Óbudai Egyetem

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változatPDF változat
Kedves Partnereink!
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
 

A 130 éves iparoktatási és 40 éves felsőoktatási múlttal rendelkező intézményünk az elmúlt évek során dinamikus fejlesztési programot hajtott végre, melynek eredményeként – az intézményfejlesztési programmal összhangban – teljesítette a felsőoktatási törvényben az egyetemekkel szemben megfogalmazott elvárásokat.
 
A főiskola Szenátusa 2009. szeptember 7-ei ülésének határozatában rögzítette, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola teljesítette az egyetem megnevezés használatának törvényi kritériumait, mely szenátusi előterjesztést hivatalból megküldtem Bakonyi László úrnak, az Oktatási Hivatal elnökének és Dr. Hiller István miniszter úrnak.

A Budapesti Műszaki Főiskola vezetése a fentiek alapján – a Gazdasági Tanács és a Szenátus támogatásával – kezdeményezte az Oktatási és kulturális miniszter útján a Magyar Országgyűlésnél – az Ftv. 18. §-a alapján – az intézmény egyetemmé nyilvánítását. Kezdeményeztük továbbá az első fővárosi egyetemként Zsigmond király által 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított egyetem hagyományait követve Óbudai Egyetem néven való bejegyzését az Ftv. 1. számú mellékletének módosításával.

Az Országgyűlés 2009. november 23-án elfogadta a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló T/10877. számú törvényjavaslatot, melyet a Magyar Köztársaság elnöke 2009. december 11-én kézjegyével ellátott (megjelent a Magyar Közlöny 2009. 181. számában). A 2010. január 1-vel hatályos érintett szövegrész: 
 
45. §
 

„Az Ftv. 1. számú mellékletében az „Állami egyetemek” alcím az „Óbudai Egyetem, Budapest”, továbbá a „Nem állami főiskolák” alcím a „Golgota Teológiai Főiskola, Vajta” szövegrésszel a magyar abc által meghatározott felsorolás rendje szerint egészül ki.”

Az Óbudai Egyetem a Budapesti Műszaki Főiskola, illetve a jogelődök, a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, a Könnyűipari Főiskola általános és teljes körű jogutódja.

Köszönöm valamennyi kollégám közreműködését, e kiemelkedő siker elérésben nyújtott támogatását.

 

Prof. Dr. Rudas Imre

 

 

Az Óbudai Egyetem jogelődjének - a Budapesti Műszaki Főiskolának - alapítása


A Magyar Országgyűlés a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról hozott 1999. évi LII. törvényének megfelelően a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Könnyűipari Műszaki Főiskola integrációjával 2000. január 1-jével megalakult a Budapesti Műszaki Főiskola, mely napjainkban több mint 12000 hallgató képzését folytatja.

10 évvel az integrált főiskola létrehozását követően az Országgyűlés 2009 novemberében elfogadta a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosítását jelentő 2009. évi CXXXVIII. törvényt. Ezzel 2010. január 1-jével a Parlament létrehozta az Óbudai Egyetemet, a Budapesti Műszaki Főiskola, - illetve a jogelődjei, a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, a Könnyűipari Műszaki Főiskola - jogutódját.